Tenisz: a világranglista 123. helyezettje három szettben búcsúztatta Djokovicsot

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.12. 08:27
Nardi szerencsés vesztesként került a főtáblára, most pedig Djokovicsot is kiverte (Fotó: Getty Images)
Nem jutott be az Indian Wells-i ATP 1000-es tenisztorna nyolcaddöntőjébe a világranglista élén álló Novak Djokovics, miután hátom szettben kikapott az olasz Luca Narditól.

A 20 esztendős, a világranglista 123. helyén tanyázó olasz teniszező szerencsés vesztesként (lucky loser) ugrott be Tomás Etcheverry helyére, s a második fordulóban vágott neki a tornának, amelyben három szettben búcsúztatta a kínai Csang Cse-csent. A nyolcaddöntőbe jutásért vívott meccsen már a 36 éves, világelső Djokovics jött szembe, de Nardi nem illetődött meg: az ötödik játékban elvette a szerb adogatását, s magabiztos szervajátékkal behúzta az első játszmát.

A második szett elején Djokovics brékjére válaszolni tudott az olasz, ám a szerb a hatodik játékban ismét elvette ellenfele szerváját, így kiharcolta a döntő játszmát. A mindent eldöntő szettben Nardi rendkívül magabiztos játékot produkált, s rendre hozta az adogatásait, majd a hatodik gémben brékelt, ami elégnek bizonyult a győzelemhez. Érdekesség, hogy a torna történtében Nardi az első, aki szerencsés vesztesként képes volt legyőzni a szerb klasszist.

A többi (magyar idő szerint) hajnali meccsen Grigor Dimitrov két szettben búcsúztatta Adrian Mannarinót, míg Danyiil Medvegyev három játszmában gyűrte le Sebastian Kordát.

A nők versenyében Diane Parry és Maria Szakkari és két szettben jutott tovább – Elina Szvitolina ellenben három szettben alulmaradt az amerikai Emma Navarróval szemben.

TENISZ
INDIAN WELLS
FÉRFI EGYES
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Nardi (olasz)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 3:6, 6:3
Dimitrov (bolgár, 13.)–Mannarino (francia, 21.) 6:3, 6:3
Medvegyev (orosz, 4.)–Korda (amerikai, 29.) 6:4. 5:7, 6:3

NŐI EGYES
Parry (francia)–Blinková (orosz) 6:4, 6:3
Szakkari (görög, 9.)–Garcia (francia, 20.) 6:3, 6:4
Navarro (amerikai, 23.)–Szvitolina (ukrán, 16.) 6:1, 4:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik