Aus. Open: Marozsán szerint tökéletes játékra lett volna szükség Fritz ellen

M. B.M. B.
2024.01.19. 12:59
Marozsán Fábián pozitívan tekint vissza történelmi GS-szereplésére (Fotó: Imago Images)
Noha nem vette sikerrel pályafutása első harmadik fordulós Grand Slam-meccsét, Marozsán Fábián így is elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

„Decemberben, amikor az alapozás helyett betegséggel küszködtem, aláírtam volna, hogy két mérkőzést nyerek az Australian Openen – ez a legjobb eredményem, amit Grand Slam-tornán eddig elértem. A tizenkettedik kiemelttől is elvettem egy szettet, de tudtam, hogy Taylor Fritz jó játékos. Még a második játszmában is ott voltam mentálisan, vissza tudtam jönni a hátrányból, magas színvonalú volt a játékom. Utána kezdtem el lelassulni, és kicsúszott az irányítás a kezemből. Olyan stabil játékost, mint az amerikai, szinte csak tökéletes tenisszel lehet felülmúlni” – értékelt Marozsán Fábián a találkozó után, majd elmondta, hogy a Balázs Györggyel megbeszélt taktika a meccs elején kiválóan működött.

„Jól mozogtam, agresszív voltam, nehezen kezelte a szerváimat is. Aztán az első adogatásaim egy idő után nem jöttek úgy, mint a meccs elején, és a gyengébb másodikakat könnyen letámadta, olyan érzésem volt, mintha egy fal lenne a túloldalon, minden visszajött. A tenyeres, a fonák is… Ilyen szintű játékosok ellen nagyon fontos, hogy a saját szervámat meg tudjam tartani, és ne kelljen folyamatosan az eredmény után futnom” – mondta a magyar teniszező.

A 24 éves teniszező számára még nem ért véget a melbourne-i torna: magyar idő szerint szombaton lép pályára párosban Fucsovics Márton oldalán a Tomás Machác, Csang Csi-csen cseh-kínai kettős ellen a második fordulóban.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (kemény pálya, 86 500 000 ausztrál dollár)
FÉRFI EGYES
3. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Taylor Fritz (amerikai, 12.) 6:3, 4:6, 2:6, 2:6

 

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Marozsán Fábián búcsúzott a winston-salemi tenisztorna negyeddöntőjében

Tenisz
2026.08.28. 09:09

Marozsán visszavághat Zhengnek, Fucsovics spanyol ellenféllel kezd a US Openen

Tenisz
2026.08.27. 20:45

Marozsán Fábián negyeddöntős Winston-Salemben, legyőzte a Medvegyevet kiejtő amerikait

Tenisz
2026.08.27. 08:08

Marozsán legyőzte szerb ellenfelét, bejutott a 16 közé a winston-salemi tenisztornán

Tenisz
2026.08.26. 07:20

Fucsovics visszalépett, Marozsán már a második fordulóban Winston-Salemben

Tenisz
2026.08.24. 08:36

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
2026.08.11. 22:33

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27