Tenisz: Marozsán Fábiánnak óriási lökést adott az Alcaraz elleni siker

Vágólapra másolva!
2023.12.25. 19:16
null
Marozsán Fábián (Fotó: Getty Images)
Az év rendkívül jól sikerült a teniszező Marozsán Fábiánnak, aki 2024-re is nagy célokat tűzött ki maga elé.

Az év férfi teniszezőjének választott játékos az M1 aktuális csatornának adott interjújában elmondta, az idénre előzetesen azt a célt tűzték ki, hogy a világranglistán a 100. hely környékén tudjon maradni, aminek köszönhetően a Grand Slam-tornákon indulhat majd.

„Ezt sikerült is elérni, nagyon pozitív volt ez az év, amelyet végül sikerült a 64. helyen zárnom. Az biztos, hogy ezt bármikor aláírtam volna előre, de nem hittem volna el”
– nyilatkozta Marozsán, aki az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála 2023 versenyben bekerült a legjobb tíz közé a férfi sportolók listáján.

A 24 esztendős versenyző májusban „robbant be”, amikor a római mesterversenyen a világranglista 135. helyezettjeként legyőzte az akkor éppen leendő világelső spanyol Carlos Alcarazt, ráadásul a klasszis kedvenc borításán, salakon.

„Arra a napra mindig emlékezni fogok, és hatalmas lökés volt a pályafutásomban, hogy elhiggyem, be tudok kerülni a legjobb száz közé és odavaló vagyok. Emiatt egyébként nagyobb lett az önbizalmam is, aminek köszönhetően jobb eredményeket értem el a kisebb tornákon” – fogalmazott Marozsán, akinek ezután a meccs után óriási médiaérdeklődéssel is meg kellett küzdenie.

Az Alcaraz elleni volt a legnagyobb győzelme Marozsánnak, de legjobb tornájaként a sanghaji viadalt jelölte meg, amelyen az ausztrál Alex De Minaurt és a norvég Casper Ruudot is legyőzve a negyeddöntőig menetelt.

Marozsán elárulta, jövőre az a célja, hogy tartósan a legjobb 50-hez közeli pozícióban jegyezzék a világranglistán – ehhez viszont már jóval több pontot kell majd szerezni –, nagy álma pedig, hogy top30-as legyen esetleg az év végére.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
13 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35
Ezek is érdekelhetik