Tenisz: Medvegyev legyőzésével Sinner az első vb-döntős

B. A.B. A.
2023.11.18. 17:20
null
Jannik Sinner hazai pályán játszhat vb-döntőt (Fotó: Getty Images)
A férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokságának első elődöntőjében a hazai Jannik Sinner három szettben felül múlta az orosz Danyiil Medvegyevet.

 

Jannik Sinner és Danyiil Medvegyev idén négyszer találkozott egymással, és mindketten két-két győzelmet arattak. A torinói tenisz-világbajnokság elődöntőjét Sinner kezdte jobban, 2:1-es előnynél előbb bréklabdát hárított, majd elvette az orosz adogatását, majd 6:3-ra behúzta az első játszmát.

A második szettben mindenki hozta a saját adogatását, a tie-breakben pedig Medvegyev került ki győztesen. Az orosz enyhén meg is sérült, és el is fáradt a második szettben, amit Sinner könyörtelenül kihasznált, az utolsó játszmát 6:1-re nyerve meg.

Sinner remek formában van, eddig mind a négy meccsét megnyerte a világbajnokságon, ráadásul a négy meccs alatt csak kétszer vesztette el adogatását. Az olasz versenyzőt nemcsak a hazai pálya segítheti a fináléban, hanem az is, hogy több pihenőideje lesz, mint a Novak Djokovics–Carlos Alcaraz esti elődöntő győztesének.

TENISZ
ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO (15 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES,
ELŐDÖNTŐ
Sinner (olasz)–Medvegyev (orosz) 6:3, 6:7 (4–7), 6:1
KÉSŐBB
21.00: Djokovics (szerb)–Alcaraz (spanyol) (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián visszanyerné önbizalmát a miami vereség után

Tenisz
2026.03.20. 14:05

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
2026.03.16. 00:29

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Tenisz: a Djokovicsot kiverő Draper mellett Swiatek is a nyolc között búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.13. 10:16

Már nem Molnár Krisztián edzi Piros Zsombort

Tenisz
2026.03.09. 19:52

Los Angeles 2028: Djokovics megpróbálná megvédeni címét

Tenisz
2026.03.08. 11:30

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
2026.03.01. 17:07
Ezek is érdekelhetik