Tenisz: Djokovics kijelentette, az arany slamre hajt 2024-ben!

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.20. 12:04
null
Nem a visszavonulás jár Djokovics fejében (Fotó: Getty Images)
A hetedik ATP-világbajnoki címét vasárnap begyűjtő Novak Djokovics a héten a Davis-kupát is szeretné elhódítani a szerb teniszválogatottal.

 

A 36 éves világelső a torinói vb-döntőben 6:3, 6:3-ra verte a keddi csoportkörös mérkőzésen őt legyőző olasz Jannik Sinnert, és Roger Federert megelőzve immár egyedül vezeti a világbajnokok örökrangsorát.

„Innen egyből Malagába repülök, ahol fontos hét vár ránk a válogatottal a Davis-kupa végjátékában. Szóval még nincs vége a szezonnak” – jelentette ki a 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovics, aki az idén három GS-t nyert, a wimbledoni fináléban pedig Carlos Alcaraztól kapott ki.

„Ha az igazi Novak áll a pályán, akkor jelenleg senki sem tudja tartani vele a lépést” – vélekedett edzője, a 2001-ben wimbledoni győztes Goran Ivanisevic.

Djokovics beszélt a jövő évi terveiről is.

„Az összes Grand Slamet meg akarom nyerni 2024-ben, a párizsi olimpián pedig az aranyérem a cél, hogy összejöjjön az arany slam” – jelentette ki. Utóbbira a sportág történetében csak Steffi Graf volt képes 1988-ban.

Legfrissebb hírek

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
6 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik