Billie Jean King-kupa: Gálfi vezetést szerzett Belgiumban

Vágólapra másolva!
2023.11.11. 15:55
null
Gálfi Dalma győzelmével kezdett a magyar csapat Belgiumban (Fotó: Kovács Péter, archív)
Gálfi Dalma magabiztosan legyőzte Greet Minnent szombaton a Belgium–Magyarország párharc szombati nyitányán a tenisz Billie Jean King-kupa rájátszásában.

A 6500 férőhelyes Dome de Charleroi csarnok – amelyben az előzetes hírek szerint mintegy 2500 belépő talált gazdára – sok nagy válogatott csatának adott már otthont, játszott benne meccset többek között Rafael Nadal, Novak Djokovics, vagy a hazaiak korábbi klasszisa, Kim Clijsters is.

A hétvégi BJKK-ütközetet a világranglistán 136. Gálfi a magyar válogatott második számú játékosaként a házigazdák első számú teniszezőjével nyitotta meg, aki 62-edikként jóval esélyesebbnek számított.

Első összecsapásukon a 26 éves ellenfél 2:0-val kezdett, de a balatonfüredi játékos sorozatban négy játékot hozva, remek szervákkal fordított, majd harmadszor is elvette Minnen adogatását, és 35 perc elteltével már szettelőnyben volt.

A folytatásban a 25 éves magyar 1:1-nél ismét faképnél hagyta riválisát, és fogadóként labdája volt az 1:5-höz is, de Minnen szépített. Adogatóként viszont Gálfi 3:5-nél már nem kegyelmezett, és lezárta a meccset, amely 1 óra 18 percig tartott.

A második mérkőzésen Bondár Anna (114.) következik Yanina Wickmayer (74.) ellen, majd vasárnap fordított felállásban kerül sor két egyes meccsre, végül a páros találkozóra Babos Tímeát (177.) és Stollár Fannyt (263.) nevezte Palágyi Miklós kapitány.

A kemény pályán sorra kerülő találkozó a 2024-es világdöntő selejtezőjébe kerülésért zajlik.

A belgákkal legutóbb 2016-ban Izraelben találkoztak a magyarok, akkor 3:0-ra kikaptak, de az összesített mérleg 4:2-es fölényt mutat, ugyanis 1966-ban, 1985-ben, 1986-ban és 2015-ben is a magyarok nyertek. A vetélytárs a legutóbbi diadala mellett 1995-ben bizonyult jobbnak, de Belgiumban most először találkoznak a válogatottak.

NŐI TENISZ BILLIE JEAN KING-KUPA
AZ ELSŐ MECCS UTÁN
Belgium-Magyarország 0:1

Greet Minnen–Gálfi Dalma 3:6, 3:6
KÉSŐBB
Yanina Wickmayer–Bondár Anna
VASÁRNAP
Greet Minnen–Bondár Anna
Yanina Wickmayer–Gálfi Dalma
Marie Benoit, Kimberley Zimmermann–Babos Tímea, Stollár Fanny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik