Davis-kupa: Fucsovics kiesésével is erős magyar csapatra készülnek a törökök

Vágólapra másolva!
2023.09.14. 08:45
null
Ergi Kirkin (balra) és Alaatin-Bora Gerecker igyekszik hozzászokni a megszokottól eltérő borításhoz (Fotó: Árvai Károly)
A keszthelyi Helikon Teniszcentrumban szeptember 15-16-án esedékes Magyarország–Törökország Davis-kupa-osztályozót megelőzően bizakodó az ellenfél, de azért a mieink az esélyesek.

 

Nem feltartott kézzel áll ki Törökország Davis-kupa-válogatottja a pénteken kezdődő, Magyarország elleni osztályozóra, amelynek tétje a jövő év eleji selejtező kivívása. A török együttes tavaly már játszott az I-es világcsoportban, azonban az idei selejtezőért zajló szeptemberi fordulóban simán alulmaradt az akkor másodikként kiemelt Kolumbiával szemben 4–0-ra. Az idén februárban (ezúttal már kiemeltként) szintén 4–0-val küldte haza a szlovénokat Isztambulból a playoffban, ismét megteremtve magának a lehetőséget az I-es világcsoportba jutásra – és győzelme esetén ezen keresztül a már említett 2024-es kvalifikációs versenyre.

Alaatin-Bora Gerceker török szövetségi kapitány méltatta a nagyszerű szervezést és a keszthelyi körülményeket, majd saját csapatáról beszélt. „Másodszor szerepelhetünk az I-es csoportban, és bár nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, mind az öt játékos szép idényt fut, ez remélhetőleg a csapatra is jó hatással lesz. Mindent beleadunk az első ponttól az utolsóig, és bízunk benne, hogy feljebb léphetünk” – mondta Gerceker, és hozzátette, tisztában vannak a magyar csapat erősségével, Marozsán Fábián kiemelkedő teljesítményével akár top 100-as ellenfelekkel szemben is, valamint Piros Zsombort is „ismerik” már juniorkorából.

A török kapitány nem felejtette el megemlíteni legmagasabban jegyzett játékosuk, Cem Ilkel közelmúltbeli, magyarok elleni győzelmeit. „Cem tavaly nyert Piros, és két éve Marozsán ellen is, ez lendületet, önbizalmat adhat nekünk” – mutatott rá Gerceker. Ugyanakkor úgy teljes a kép, ha hozzátesszük: az idén egy challenger- és egy ITF-tornán döntőt játszó Ilkel az említett győzelem óta (ez 2021 novemberében született a bergamói challengeren) kétszer is találkozott Marozsánnal, és mindkét meccset elveszítette.

A sajtótájékoztatón a kapitánnyal együtt részt vevő, idén három ITF-versenyt megnyerő Ergi Kirkin Gercekerrel egyetértve elmondta, bár nem szomorúak Fucsovics Márton kiesése miatt, így is igen erős magyar csapatra készülnek. Majd kitért a salakpályára történő váltásra, és az ezzel járó kihívásra.

„Mi, törökök inkább kemény pályán szoktunk versenyezni, és keményről salakra a legnehezebb váltani, például mert trükkösebben pattog a labda – mondta Kirkin. – De teniszezőként ez is a munka része, hogy megoldjuk. Naponta három-négy órát töltünk a pályán, szokjuk a körülményeket, ennek elégnek kell lennie.”

A párosítást csütörtökön sorsolják ki az osztályozóra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik