Wimbledon: Szabalenka 62 perc alatt legyőzte Udvardy Pannát

2023.07.04. 20:18
null
Udvardynak nem tartott sokáig az egyes (Fotó: Getty Images)
A Wimbledonban zajló füves pályás Grand Slam-torna női egyesének első fordulójában a világranglistán 82. helyen álló Udvardy Panna két sima játszmában, 62 perc alatt kikapott a kereken 80 hellyel előtte álló – vagyis második –, az idei Australian Opent megnyerő fehérorosz Arina Szabalenkától, így búcsúzott.

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Udvardy Panna 6:3, 6:1

ÖSSZEFOGLALÓ

Udvardy Panna pályafutása során hatodik alkalommal szerepelt Grand Slam-torna főtábláján, s eddig csupán egyszer tudott győzni – azt a sikert viszont éppen Wimbledonban aratta. A múlt tehát – ha nem is túl nagy hangsúllyal –, de Udvardy sikere mellett szólt, más kérdés, hogy az ellenfele kiléte nem. Udvardy neve ugyanis a múlt heti sorsoláskor a világranglista második helyén álló, a torna második kiemeltje, a fehérorosz Arina Szabalenka mellé került, s ez máris predesztinálta: a magyar lány győzelmére minimális az esély, ám annál nagyobb szenzációt jelentene (lásd még Marozsán Fábián és Carlos Alcaraz esete).

Ezúttal azonban fikarcnyi esély sem volt arra, hogy a magyar szurkolók a két hónappal ezelőtti római csodához hasonlót éljenek át: annak ellenére, hogy sok hibával játszott, kiváló első adogatásaira alapozva Szabalenka gyorsan elhúzott 3:0-ra az első játszmában, s az ekkor megszerzett előnyét meg is tartotta – pedig a magyar lánynak lett volna azért még lehetősége visszabrékelni, végül 37 perc alatt 6:3-ra vitte az első szettet a fehérorosz.

A második játszma biztatóan kezdődött Udvardy számára, hiszen hozni tudta az első adogatását. Szabalenka ezt követően viszont szintet lépett, s míg az első szettben 17 ki nem kényszerített hibát ütött, a másodikban mindössze kettőt, adogatóként 86, fogadóként 63 százalékban vitte a pontokat, és zsinórban hat játékot megnyerve 25 perc alatt 6:1-gyel behúzta a második játszmát. Udvardy számára tehát nem tartott sokáig az egyes, ám vigasztalhatja, hogy néhány látványos megoldása neki is volt, és a meccs legszebb pontját ő nyerte meg, ami az alábbi összefoglalóban is megtekinthető 2:10-től.

TOVÁBBI MAI EREDMÉNYEK
NŐI EGYES
1. FORDULÓ

Dzsabur (tunéziai, 6.)–Frech (lengyel) 6:3, 6:3
Ribakina (kazah, 3.)–Rogers (amerikai) 4:6, 6:1, 6:2

FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ
Alcaraz (spanyol, 1.)–Chardy (francia) 6:0, 6:2, 7:5
Norrie (brit, 12.)–Machác (cseh) 6:3, 4:6, 6:1, 6:4
Murray (brit)–Peniston (brit) 6:3, 6:0, 6:1
Halys (francia)–Evans (brit, 27.) 6:2, 6:3, 6:7, 6:4
Etcheverry (argentin, 29.)–Zapata (spanyol) 6:7, 5:7, 6:3, 6:4, 7:5

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Nyolc közé sem jutott a világelső Szabalenka Torontóban

Tenisz
2026.08.09. 10:04

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55