Wimbledon: Kyrgios visszalépett, Marozsán főtáblás!

Vágólapra másolva!
2023.07.02. 23:50
null
Marozsán életében először szerepelhet Grand Slam-torna főtábláján (Fotó: AFP)
Vasárnap késő este Instagram-oldalán közölte az idei wimbledoni tenisztorna férfi egyesének 30. kiemeltje, Nick Kyrgios, hogy csuklósérülése még nem jött maradéktalanul rendbe, ezért nem indul a londoni Grand Slam-tornán. Ez pedig azt jelenti, hogy a selejtező harmadik fordulójában vereséget szenvedő, a szerencsés vesztesek sorsolásán 4. helyen rangsorolt Marozsán Fábián léphet a helyére, s mérkőzhet meg a belga David Goffinnel.

Marozsán menedzsmentjének szombati tájékoztatása szerint a selejtezőben harmadik kiemeltként szereplő teniszező szerdáig Londonban várt volna, hogy valaki visszalépjen az első forduló utolsó mérkőzésének kezdete előtt, ám ez vasárnap este már meg is történt.

Az ausztrál Kyrgios makacs csuklósérülése miatt idén mindössze egy mérkőzésen szerepelt – három hete kikapott a stuttgarti első fordulóban –, éppen Wimbledonra tervezte volna a nagy visszatérést. A vasárnap esti bejelentése szerint azonban a Mallorcán töltött hete idején folyamatos fájdalmakkal küzdött a csuklójában. Az óvatosságból elvégzett vizsgálatok lesújtó eredményt hoztak: a csuklójában elszakadt egy szalag.

„Mindent megpróbáltam, hogy elindulhassak Wimbledonban, de be kellett lássam, nem maradt elegendő időm arra, hogy játékra alkalmas állapotba kerüljek” – írta Kyrgios.

 


 

Mint ismert, Marozsán volt a wimbledoni selejtező legmagasabb kiemeltje, akinek nem sikerült a legjobb 128 közé jutnia, s a szerencsés vesztesek sorsolásánál csak a negyedik helyre került. Jan-Lennard Struff, Gaël Monfils, majd Filip Krajinovics is már visszalépett, s őket követte most Kyrgios.

Marozsán a selejtező első fordulójában az ukrán Olekszij Krutih, a második körben a svéd Elias Ymer ellen nyert, a harmadik fordulóban viszont öt játszmában kikapott a német Maximilian Marterertől.

A Magyar Teniszszövetség Facebook-oldalának bejegyzése szerint Marozsán életében először szerepelhet Grand Slam-torna főtábláján, s a szabadkártyával induló David Goffin elleni mérkőzésére hétfőn, magyar idő szerint 14.00 óránál nem előbb kerül sor.

Marozsánon kívül még négy magyar szerepel a wimbledoni főtáblán: Fucsovics Márton, Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
4 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
18 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
20 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik