Tenisz: Lassan meglesz a top 50 is – Fucsovics Márton

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 17:58
null
Fucsovics nem lassít (Fotó: Flajsz Péter/Komárom-Esztergom megyei 24 Óra)
Fucsovics Márton, a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar teniszező pozitívan értékelte szezonja első fél évét, úgy érzi, jó úton halad az idénre kitűzött céljai elérésében, a jövőt illetően pedig még magasabbra teszi a lécet.

 

Elmondása szerint a Nagy Péter, Palágyi Miklós, Vaskó Balázs edzői stáb jó hatással van rá, és nagyon közel van idei tervei megvalósításához.

„Ők rá tudtak bírni a kemény melóra. Decemberben nagyon jó alapozást csináltunk, ennek köszönhetően nagyon jó félévet zártunk. Jelenleg 54. vagyok a világranglistán, és lassan meglesz a top 50 is, úgyhogy jó irányba haladunk” – mondta az M1 aktuális csatorna megkeresésére a 31 éves teniszező, majd hozzátette: a „következő cél a legjobb 40”.

Fucsovics pozitívan tekint vissza idei teljesítményére, bár a salakos szezonnal nem teljesen elégedett. A füves pályás versenyeken viszont több nagyobb skalpot is bezsebelt, így például a stuttgarti tornán legyőzte az ATP-rangsorban akkor nyolcadik amerikai Taylor Fritzet, emellett pedig pályára lépett Danyiil Medvegyev, Holger Rune és Novak Djokovic ellen is.

„Sokat lehet tőlük tanulni, a meccseken is, de főleg a versenyek előtti edzéseken. Jannik Sinnerrel például sokat szoktam gyakorolni, szinte minden Grand Slamen hozunk össze közös edzéseket. Djokovictól leginkább azt lehet elsajátítani, hogy rendíthetetlen, és magától nem fog hibázni ezen a szinten” – emelte ki Fucsovics, akit kifejezetten feldobott a wimbledoni centerpálya hangulata.

„Kihagyom a salakpályás versenyeket és inkább kemény pályára készülök, a fő attrakció pedig a US Open lesz, arra kellene a legjobb formámba kerülnöm” – hangsúlyozta a magyar teniszező, aki a közeljövőben két challenger besorolású tornán, majd Cincinnatiben és Winston-Salemben szerepel a New Yorkban sorra kerülő US Open előtt.

Fucsovics arra is kitért, hogy a teniszben évek óta érzékelhető egy új generáció felbukkanása, a jelenlegi spanyol világelső Carlos Alcarazon kívül több tehetséges huszonéves is feltűnt a pályán.

„Néha nem szeretem nézni Alcarazt, mert húszévesen annyira jól játszik, hogy nem is értem, én néha mit csinálok a pályán. Fantasztikus, amit művelnek, de azért remélem, hogy még fogok velük játszani és azért egyszer-kétszer meg fogom őket verni” – zárta gondolatait Fucsovics Márton.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
22 órája

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik