Roland Garros: Van miért visszavágnunk az amerikaiaknak – Bondár Anna

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 20:30
null
Bodnárék vissza szeretnének vágni (Fotó: Corinne Dubreuil / FFT)
Bondár Anna a visszavágás reményében várja a női páros negyeddöntőjét a francia nyílt teniszbajnokságon.

„Akárcsak tavaly, most is Jessica Pegula és Coco Gauff vár ránk a Roland Garroson a nyolc között, remélhetőleg más eredménnyel” – nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves játékos, aki a belga Greet Minnen oldalán indult Párizsban. „Tavaly 6:4, 4:6, 6:4-re kikaptunk az amerikaiaktól egy óriási meccsen, emlékszem, hogy nagyon jó hangulat volt, szóval van miért visszavágnunk.”

Arra a kérdésre, hogy miért nem versenyeztek együtt belga partnerével a januári Australian Open óta, a Hajdúszoboszló SE sportolója elmondta, a világranglistás helyezésük miatt nehezen tudták összeegyeztetni a programot.

„Tervben van továbbra is egy hosszabb távú együttműködés Greettel, de a kihagyások után mindig gyorsan egymásra tudunk hangolódni, mivel régóta ismerjük egymást” – fejtette ki.

Az egyesbeli nyitókörös búcsúról Bondár Anna felidézte, hogy nem volt ideális a felkészülése a párizsi Grand Slamre.

„A torna előtt beteg voltam, gyomorrontással küszködtem, így kiesett pár nap. Persze rosszul esett a vereség a román Begutól, de el kellett engednem, most pedig boldog vagyok, hogy rendbe jöttem, és ilyen szépen menetelünk párosban” – tette hozzá Bondár Anna.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
13 órája

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
21 órája

Bondár Anna győzött a római mestertorna selejtezőjének első körében

Tenisz
2025.05.05. 21:22

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Madridi tenisztorna: Szabalenka huszadik trófeája

Tenisz
2025.05.03. 21:20

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik