Tenisz: Szabalenka visszavágott Swiateknek Stuttgartért

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 21:28
null
Szabalenka harmadszor nyert Swiatek ellen (Fotó: Getty Images)
A Madridban zajló WTA 1000-es torna egyes döntőjében a világranglista első és második helyezettjének összecsapása roppant kiegyenlített csatát hozott: a fehérorosz Arina Szabalenka döntő játszmában legyőzte az egyetlen teniszezőt, aki még előtte áll a rangsorban, a lengyel Iga Swiateket, ezzel két év után tudott ismét ezres versenyen diadalmaskodni.

 

Azzal, hogy a világranglista első két helyezettje játszotta a salakpályás mesterverseny döntőjét, rég látott tettet hajtottak végre: az elmúlt négy évtizedben mindössze harmadszor fordul elő, hogy a rangsorban első két helyen álló női játékos egy salakos idényen belül egynél többször találkozzon egymással.

A világelső Iga Swiatek és legközelebbi üldözője, legutóbb ugyanis április végén a stuttgarti salakos torna döntőjében randevúzott egymással, akkor a lengyel két játszmában diadalmaskodott. Most tehát Arina Szabalenka előtt adva volt a lehetőség, hogy visszavágjon a néhány héttel ezelőtti vereségért, és ennek megfelelő szellemben kezdett is, hiszen a 42 percig tartó első játszmában csak ő jutott bréklabdához – négyszer is lehetősége volt elvenni a lengyel adogatójátékát, s a negyedikkel végül élt is. Ez a 4:3-nál ellopott adogatójáték pedig elég is volt ahhoz, hogy a maga adogatójátékát mögé téve hozza az első játszmát.

A folytatásban viszont feltámadt Swiatek, és két saját szervajátéka között elvette a fehéroroszét, így elhúzott 3:0-ra. Igaz, Szabalenka ezt még kiegyenlítette, s ő is megnyert három játékot zsinórban, ám 4:3-nál ezúttal a lengyel brékelt, így ő zárta le utána a saját adogatójátékával a játszmát, s 51 perc alatt egyenlített.

A döntő játszma hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a második, csak éppen ellenkező előjellel, vagyis most Szabalenka került hamar 3:0-s előnybe, aztán Swiatek jött vissza meccsbe a következő három játék megnyerésével. Majd ismét jött a brék 4:3-nál – most Szabalenkától, s a fehérorosz lány egy fogadóesély hárítása után a negyedik meccslabdáját értékesítette, így visszavágott a múlt heti vereségért.

Szabalenka pályafutása során 6. alkalommal döntőzött 1000-es tornán, s ez volt az ötödik sikere – legutóbb éppen két éve a madridi ezresen győzött –; eddigi nyolc összecsapásukból harmadszor nyert a lengyel ellen.

WTA MADRID (7 705 780 euró, salak)
DÖNTŐ

Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Swiatek (lengyel, 1.) 6:3, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik