Tenisz: „Meddig fog ez még tartani?” – Halep az elhúzódó doppingügyről

Vágólapra másolva!
2023.04.28. 07:18
null
Simona Halep nem érti, miért halasztják el ilyen sokszor az ügye tárgyalását (Fotó: Tennis Majors)
Még 2022 októberében írtunk arról, hogy pozitív doppingtesztet produkált a US Openen Simona Halep, akit előzetesen el is tiltottak a teniszezéstől. A kétszeres Grand Slam-győztes román versenyző az eredeti hírre reagáló közleményét követően nem jelent meg a sajtóban, de csütörtökön egy nagy lélegzetvételű interjút adott a Tennis Majors szakportálnak, amelyben kitartott ártatlansága mellett és nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy közel nyolc hónap után sem került sor az ügy tárgyalására.

„Az ügy lezárásáig csendben akartam maradni. Nem akartam erről nyilvánosan beszélni, mert ez érzelmi szempontból alaposan megvisel, és így is nehezen tudtam kezelni. Most azonban úgy érzem, hogy szólnom kell a rajongóimhoz, valamint a közönséghez is, mivel szerintem mindenki tudni szeretné, miért tart ez ilyen sokáig. (...) Semmilyen tiltott szert nem használtam tudatosan. Mindig is a doppingolás ellen voltam és nagy támogatója vagyok a tiszta versenyzésnek” – mondta Simona Halep, majd felidézte azt a pillanatot, amikor értesült a pozitív doppingtesztről.

„A pozitív doppingteszt sokként ért engem, nem tudtam, mihez kezdjek vele. Konkrétan azt sem tudtam, mi az a roxadustat, azelőtt soha nem hallottam róla. Én is csak egy internetes keresést követően tudtam meg, hogy egy tiltott szerről van szó” – mondta a 31 esztendős teniszező, majd elmagyarázta, hogy szerinte hogyan került a vérszegénység elleni gyógyszer a vizeletébe.

„Mindig le szoktam ellenőrizni az étrendkiegészítőim összetevőit, hogy biztos legyek abban, hogy minden rendben van ezen a téren. (...) Mint mondtam, nem ismertem ezt a szert és fogalmam sem volt arról, hogyan kerülhetett a vizeletembe. Az általam felkért szakértők kemény munkával kiderítették, hogy az egyik étrendkiegészítőm fertőzött volt, ezért volt a tiltott szer koncentrációja ilyen alacsony a szervezetemben. Röviden: egy engedélyezett étrendkiegészítőt használtam, a fertőzés pedig annyit tesz, hogy gyártási hiba miatt tiltott szer került az étrendkiegészítőbe, igaz, rendkívül alacsony mennyiségben” – mondta Halep, majd hozzátette, hogy a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) decemberben elutasította az általa beszolgáltatott bizonyítékot, így a szervezet doppingellenes szabályzatának értelmében azt kérvényezte, hogy egy független bizottság foglalkozzon az üggyel.

„Abban reménykedtem, hogy a »bíróság« meghallgat, és akkor legalább azt tudni fogom, hogy játszhatok-e Indian Wellsben. A február 28-ára kiírt meghallgatásra nem került sor, mivel az ITF több időt kért a további tesztelésre. A meghallgatást március 24-re halasztották, majd az ITF azt kérte, hogy ezt is fújják le. Én ezzel nem értettem egyet, mivel a szabályzat szerint az előzetesen felfüggesztett versenyzőknek joguk van a megszokottnál gyorsabb, korábbi meghallgatáshoz” – mesélte a korábbi világelső, hozzátéve, hogy a soron következő meghallgatást május 28-ára tűzték ki, de esélyes, hogy ezt is elhalasztják, és így már nyolc hónapja várna az ítéletre.

Hét hónappal ezelőtt függesztették fel előzetesen a játékjogomat, de már december óta nálam van minden bizonyíték. – fakadt ki Halep. – Nem azt kérem, hogy kivételezzenek velem, csak annyit szeretnék, hogy végre szülessen döntés az ügyben. Meddig fog ez még tartani?”.

A 31 éves román kiválóság ezután elmondta, hogy amennyiben igazat adnak neki és visszatérhet a versenyzéshez, ismét nagy trófeákért küzdene. Simona Halep legutóbbi versenye a 2022-es US Open volt, ahol az első fordulóban búcsúzott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik