Davis-kupa: „Nem mi vagyunk az esélyesek, de van sanszunk” – Marozsán a párosról

– Hogyan indult az idei éve?
– Már a US Openen is szerettem volna ott lenni, sajnáltam, hogy az nem jött össze, utána viszont sikerült megnyernem egy ATP-challengertornát, amivel szinte biztossá vált, hogy az Australian Open selejtezőjében már elindulhatok, s így is lett – kezdte Nemzeti Sportnak adott interjúját Marozsán Fábián. – Sok munkánk van benne az edzőimmel, a csapattal, nagyon örültem ennek, úgyhogy mindenképpen pozitívan nyitottam az esztendőt.

– Meccset azonban nem tudott nyerni Melbourne-ben.
– A sorsolás alapján úgy tűnhetett, hogy mennyire szerencsés vagyok, mert nem kiemelt, fiatal kínai srácot, Sang Csün-csenget kaptam az első fordulóban, akinek még a ranglistahelyezése is hasonló volt, mint az enyém. De nagy tehetség, Piros Zsombit is ő győzte le a kvalifikáció utolsó körében, sőt, még a főtáblán is nyert egy meccset – szóval valójában nem volt ez jó sorsolás. Kívülről nyerhető meccsnek tűnt, nem így alakult, az viszont kicsit azért vigasztal, hogy négy mérkőzést is megnyert, ami mutatja, hogy nem egy rossz játékostól kaptam ki.

– Játszott már néhány Davis-kupa-meccset, nagy a különbség egy majortornához képest?
– Bár nem sok tapasztalatom van még, azt hiszem, nem lehet összehasonlítani sem egy Grand Slammel, sem bármilyen másik eseménnyel. Itt a világranglistán top ötven körüli játékosokkal kerülünk szembe, vagy olyanokkal, akiket még ennél is magasabban jegyeznek.

– Egy évvel ezelőtt Valkusz Mátéval párosban hatalmas bravúrral legyőzték a John Peers, Luke Saville duót, most is hasonló meglepetésre készülnek Nicolas Mahut és Arthur Rinderknech ellen?
– Amit tavaly Mátéval letettünk az asztalra Ausztráliában, kiemelkedő teljesítmény volt, amire örökké emlékezni fogunk, szeretnénk mindig úgy játszani. Ez persze nem lehetséges, de ott tényleg minden összejött. Úgy tűnik, megint együtt léphetünk pályára, nagyon várjuk a mérkőzést, és mindent megteszünk a győzelemért. Nem mi vagyunk az esélyesek, de van sanszunk, ha jól játszunk és ritörnözünk. A Davis-kupában más a körítés, itt a csapat az első, nemcsak saját magamért játszom, hanem az országért, a szövetségért is, sok honfitársamat képviselem, ezért menni kell, nem lehet feladni. Bárki ellen képesek vagyunk meglepetésre, ami tavaly be is bizonyosodott, örülnék neki, ha a miénk lenne a pont a meccs után.

– A Davis-kupa kapcsán mindenki ki szokta emelni, hogy mennyire jó a válogatottban szerepelni, nem egyedül készülni. Ebben a kissé önzőnek mondható sportágban mennyire nehéz hirtelen váltani, és csapatban gondolkozni?
– Szerintem egyénfüggő. Van, akinek könnyű, mert nagyon nagy csapatjátékos, van, akinek kevésbé. Azért közülünk mindenki gyorsan hozzá tud szokni ehhez, főként, mivel a csapat inkább fiatalabb játékosokból áll. Együtt nőttünk fel, sokszor utazunk és versenyzünk együtt, ismerjük egymást, úgyhogy kitűnő a hangulat.