Tenisz: Fucsovics Canberrában, Piros Noumeában győzött

Vágólapra másolva!
2023.01.03. 13:05
null
Fucsovics magabiztosan kezdett Canberrában (Fotó: AFP, archív)
Fucsovics Márton a canberrai, Piros Zsombor pedig a noumeai challenger-tenisztornán jutott be kedden a nyolcaddöntőbe.

 

A világranglistán elfoglalt 87. helyével a legjobb magyarnak számító Fucsovics – akit az első helyen emeltek ki a szervezők – a selejtezőből érkező olasz Francesco Maestrellit (200.) verte meg 6:2, 6:3-ra.

A februárban a franciák ellen, Tatabányán megrendezendő Davis-kupa-selejtezőn érdekelt magyar válogatott vezére a 16 között a szintén olasz Matteo Arnaldival (134.) találkozik majd az ausztrál fővárosban, ahol 162 480 dollár az összdíjazás. Fucsovics 2018-ban a döntőig menetelt Canberrában.

A 162. helyezett Piros Zsombor az Ausztráliától még további ezer kilométerre található Új-Kaledóniában szerepel. A harmadikként rangsorolt magyar – aki 2018-ban a selejtezőből a nyolcaddöntőig jutott a Franciaországhoz tartozó szigeteken – kedden 6:4, 6:2-vel búcsúztatta a selejtezős ausztrál Blake Mottot (982.). Noumeában 130 ezer dollár a pénzdíj.

A harmadik top 200-as magyar, a január 16-án rajtoló Australian Open kvalifikációjára hangoló Marozsán Fábián (173.) a thaiföldi Nonthaburiban zajló, 80 ezer dolláros challengerverseny első kiemeltje, és hétfőn 6:3, 6:3-ra legyőzte a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Palaphoom Kovapituktedet (723.).

TENISZ, CHALLENGER
Canberra

Fucsovics Márton–Francesco Maestrelli (olasz) 6:2, 6:3

Noumea
Piros Zsombor–Blake Mott (ausztrál) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Szinte biztosan sporttörténelem íródik az Australian Openen

Tenisz
6 órája

Marozsán legyőzője nyerte az aucklandi tenisztornát

Tenisz
9 órája

Aus. Open: Babosék és Bondárék is kiemelt ellenfelet kaptak párosban

Tenisz
9 órája

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
2026.01.15. 06:39

Egy amatőr teniszező nyerte meg az egymillió dollárt az amatőr-profi versenyen

Tenisz
2026.01.14. 16:55

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Aus. Open: túl korán örült, kiesett a selejtezőben az osztrák teniszező – videó

Tenisz
2026.01.14. 11:05

Australian Open: Piros Zsombor a selejtező első körében búcsúzott

Tenisz
2026.01.12. 09:39
Ezek is érdekelhetik