Davis-kupa: az ITF beszünteti az együttműködést a Kosmos csoporttal

Vágólapra másolva!
2023.01.12. 22:34
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) beszünteti az együttműködést a Davis-kupában a Kosmos Tennis befektetői csoporttal.

Az ITF csütörtökön közölte, hogy véget vet az öt évvel ezelőtt – eredetileg 25 évre – kötött partneri kapcsolatnak a spanyol központú finanszírozó konzorciummal, melynek a korábbi futballista, Gerard Piqué az elnöke, és hárommilliárd dollárral szállt be a Davis-kupa szervezésébe. A világszövetség állásfoglalásában azt is hozzátette, hogy idén még marad a legutóbbi lebonyolítás, és novemberben Málagában kerül sor a végjátékra.

Az 1900-ban létrehozott Davis-kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfiválogatottak versenysorozatának győztese egy futball-vb mintájára szervezett 16 csapatos fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték 2019-ben, s az új formátum sok negatív kritikát kapott. A lebonyolítás azóta is többször módosult, tavaly a finálé csoportkörét szeptemberre hozták előre, és négy város volt a helyszín, majd a nyolcas döntőnek november végén Málaga adott otthont.

A 2021-es finálé torinói csoportkörében a magyar válogatott is szerepelt, de végül nem jutott tovább a madridi végjátékba.

A 2022-es évad volt az utolsó, amikor a Davis-kupa nem adott világranglistapontot, ugyanis az ATP, az ITF és a Davis-kupa kereskedelmi jogait birtokló Kosmos októberben közölte, hogy a torna bekerül az ATP versenynaptárába.

Legfrissebb hírek

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
14 órája

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Asztalitenisz-vb 2019
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13

Tenisz: Bondár Anna döntőbe jutott Wiesbadenben

Tenisz
2025.05.03. 14:11

Gálfi Dalma újabb challengertornát nyert meg

Tenisz
2025.05.03. 12:30

Bondár Anna negyeddöntős a wiesbadeni tenisztornán

Tenisz
2025.05.01. 19:48

Swiatek 0:6-os kezdés után jutott tovább Madridban, Szabalenka elbúcsúztatta Kosztyukot

Tenisz
2025.04.30. 22:49
Ezek is érdekelhetik