Australian Open: Marozsán és Jani búcsúzott a selejtezőben

2023.01.10. 08:25
null
Jani Réka az Australian Open selejtezőjének első körében kikapott (Fotó: Kovács Péter)
Marozsán Fábián és Jani Réka kiesett kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában.

Az első Grand Slam-tornáján induló Marozsán Fábián – aki 175. a világranglistán – a kínai Sang Csün-csenggel (194.) csapott össze. A 23 éves magyar játékos a második szettben fogadóként elszalasztott 6:5-nél két játszmalabdát, aztán a rövidítésben már az ázsiai ellenfél akarata érvényesült. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.

A kvalifikáció egyetlen magyar női résztvevőjére, Jani Rékára (111.) a görög Deszpina Papamihail (158.) várt, akit megvert a korábbi két találkozójukon. A harmadik csata rendkívül egyoldalú küzdelmet hozott, a 31 éves Jani – a selejtező 10. kiemeltje – mindössze egy gémet tudott nyerni, és 1 óra 20 perc alatt kikapott.

A világranglistán 171. Piros Zsombor – aki 2018 óta először szerepel az évnyitó Grand Slam-viadalon – a francia Antoine Escoffier (192.) ellen kezd.

A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell megnyerni. Az AO elitmezőnyének a küzdelmei hétfőn rajtolnak, magyar részről alanyi jogon ott kezd Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna.

TENISZ, AUSTRALIAN OPEN (76.5 millió ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Deszpina Papamihail (görög)–Jani Réka (10.) 6:1, 6:0
FÉRFI EGYES
Sang Csün-cseng (kínai)–Marozsán Fábián 6:4, 7:6 (7–2)

KÉSŐBB
Piros Zsombor–Antoine Escoffier (francia)

Legfrissebb hírek

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56