Aus. Open: megvan, mikor játszanak szerdán a magyarok

Vágólapra másolva!
2023.01.17. 15:53
null
Fucsovics Márton a dél-afrikai Lloyd Harris ellen játszik (Fotó: Getty Images)
Elkészült a Melbourne-ben zajló Australian Open szerdai versenynapjának kiírása. Ezek szerint a keddi játékmegszakítások miatt extra sűrű programban helyet kapott a női párost korábban kétszer is megnyerő Babos Tímea is, ráadásul éppen Udvardy Panna ellen mutatkozik be a versenyen – ahogy az egyesben még érintett Bondár Anna és Fucsovics Márton is ott van a szerdai programban.

 

Jelen állapot szerint, amit biztosan kijelenthetünk, Bondár Anna biztosan magyar idő szerint hajnali egykor kezd a 17. kiemelt lett Jelena Ostapenko ellen, hiszen a hatos pálya első meccsére kapott besorolást.

Valószínűleg hajnali négyig elkezdi Fucsovics Márton is a dél-afrikai Lloyd Harris elleni mérkőzését is, miután a második mérkőzést vívja a 13-as pályán, ahol magyar idő szerint hajnali háromkor egy kedden félbehagyott döntő játszma közepén járó meccset kell befejezni.

Bemutatkozik a női párosoknál a műfaj kétszeres Aus. Open bajnoka, Babos Tímea is, aki ezúttal ismét régi harcostársával, a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán éppen Udvardy Panna és a spanyol Aliona Bolsova ellen kezd. A hivatalos menetrend szerint a fél háromkor nyitó 12-es pályán a negyedik meccs az övék a programban, egy a negyedik szettben tartó férfi meccs és két női találkozó előzi meg – óvatos becslés szerint várhatóan magyar idő szerint fél hét körül kezdhetnek.

Legfrissebb hírek

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
6 órája

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39
Ezek is érdekelhetik