Tenisz: Ruud nyerte az első meccset a világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2022.11.13. 17:22
null
Casper Ruud győzelemmel nyitott (Fotó: Getty Images)
A harmadik kiemelt norvég Casper Ruud nyerte meg Torinóban a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságának első mérkőzését, miután vasárnap két játszmában az ötödik kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime fölé kerekedett.

 

Az első játszma csak a rövidítésben dőlt el, a második szettben viszont Ruud 3:3-nál, a mérkőzés egyetlen brékjét elérve elvette Auger-Aliassime adogatójátékát, majd kiszerválta a meccset, amely 1 óra 52 percig tartott.

A rekordot jelentő, 14.75 millió dolláros összdíjazásból a győztes – amennyiben veretlenül lesz világbajnok – 4.7 millió dollárt (1.9 milliárd forint) kasszírozhat a torinói Pala Alpitourban. Ez minden idők legnagyobb pénzdíja lenne, amit játékos egyéniben kap tornagyőzelemért. A világbajnoki cím díja amúgy „csak" 2.2 milliót, a döntő 1 milliót ér, egy csoportkörös győzelem 383 ezret, a fellépti díj pedig fejenként 320 ezer dollár.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO
Zöld-csoport, 1. forduló

Casper Ruud (norvég, 3.)–Felix Auger-Aliassime (kanadai, 5.) 7:6 (7–4), 6:4
KÉSŐBB
21.00:
Rafael Nadal (spanyol, 1.)–Taylor Fritz (amerikai, 8.)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
6 órája

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34
Ezek is érdekelhetik