Tenisz: a US Openre már anyaként térne vissza a háromszoros GS-győztes

Vágólapra másolva!
2022.10.26. 11:26
null
Angelique Kerber mindenhová magával viszi majd márciusban születendő gyermekét (Fotó: AFP)
Első gyermekének megszületése után, a jövő évi US Openen térne vissza Angelique Kerber, a női teniszezők világranglistájának korábbi éllovasa – írja az MTI.

A 34 éves német játékos márciusra várja a babát, de kedvenc tornáján, Wimbledonban – melyet 2018-ban megnyert – még nem szándékozik elindulni.

„Hagyok időt magamnak, hogy megerősödve versenyezzek újra, az augusztus végi US Openre remélhetőleg már jó formában leszek. A gyermekemet pedig mindenhová magammal viszem majd” – jelentette ki a háromszoros Grand Slam-bajnok, hozzátéve, a 2024-es párizsi olimpián is szeretne részt venni.

A riói játékokon ezüstérmes Kerber legutóbb júliusban, Wimbledonban játszott, ahol a harmadik fordulóban búcsúzott.

A korábbi világelső nyáron, Twitter-oldalán frappánsan fejtette ki, miért lépett vissza az idei amerikai nyílt bajnokságtól.

„Nagyon szerettem volna indulni a US Openen, de úgy döntöttem, nem lenne fair, ha kettő az egy ellen játszanánk” – írta akkor a német teniszezőnő.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik