US Open: Kyrgios kiejtette a címvédő Medvegyevet

Vágólapra másolva!
2022.09.05. 06:50
null
Nick Kyrgios (jobbra)és Danyiil Medvegyev kézfogása a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Az ausztrál Nick Kyrgios négy játszmában (7:6, 3:6, 6:3, 6:2) legyőzte a címvédő, első helyen kiemelt Danyiil Medvegyevet az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának (US Open) magyar idő szerint hétfő hajnali férfi egyes nyolcaddöntőjében. Az orosz világelső korai kiesése biztossá tette, hogy a verseny után váltás lesz a világranglista élén.

 

A hosszú első játszmában mindkét fél elvesztette egyszer az adogatójátékát, de inkább a jó szervák jellemezték ezt az eseménydús órát – mindketten ütöttek kilenc ászt. Nem meglepő módon a rövidítés döntött, Nick Kyrgios három játszmalabdát hárított, majd ő is eltékozolt hármat – végül a negyediket megcsinálta.

A második szettben a 23. helyen kiemelt ausztrál játékos kettős hibák miatt elveszítette első adogatójátékát, és 0:3-ról képtelen volt talpra állni, az 1:5-nél bemutatott brék csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Medvegyev egyenlített, visszajött a meccsbe.

A harmadik játszma negyedik gémjében Kyrgios fogadóként 0:40-ről visszakapaszkodott, zsinórban öt labdamenetet megnyerve meg is csinálta a bréket, amellyel szép lassan elaraszolt a szettgyőzelemig.

A negyedik játszma kulcspillanata a harmadik gémben érkezett el: fogadóelőnynél Medvegyev a hálóba vágott egy tenyerest, ezzel elvesztette adogatójátékát, és Kyrgios ezen az estén olyan magabiztosan játszott (119 első szervájából 84 jó volt, azok 75 százalékából pontot is csinált), hogy alighanem ennyi is elég lett volna a győzelemhez – de azért végrehajtott még egy bréket...

„Csodálatos mérkőzés volt! Természetesen Danyiilnak címvédőként óriási teher nehezedett a vállára, de azt hiszem, elég jól is játszottam – mondta a meccs után Kyrgios, akinek kedvez az orosz stílusa: ötödször találkoztak, negyedszer győzte le őt. – Az utóbbi néhány hónapban nagyszerűen megy a tenisz. Próbálok minden edzést nagyon komolyan venni, eleget aludni – régebben szinte minden este kimaradoztam. S hát New Yorkban telt ház előtt teniszezni nem akármilyen élmény..., meg is érintett. Őszintén szólva eddig nem nagyon sikerültek az itteni versenyeim, örülök, hogy végre itt is képes voltam megmutatni, mit tudok.”

Kyrgios következő ellenfele is egy orosz teniszező, Karen Hacsanov lesz, aki ötszettes csatában ejtette ki a spanyol Pablo Carrenót.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFIAK, EGYES

Kyrgios (ausztrál, 23.)–Medvegyev (orosz, 1.) 7:6 (13–11), 3:6, 6:3, 6:2
Hacsanov (orosz, 27.)–Carreno (spanyol, 12.) 4:6, 6:3, 6:1, 4:6, 6:3
Korábban
Berrettini (olasz, 13.)–Davidovich (spanyol) 3:6, 7:6, 6:3, 4:6, 6:2
Ruud (norvég, 5.)–Moutet (francia) 6:1, 6:2, 6:7, 6:2

Legfrissebb hírek

Tenisz: Medvegyev, Bublik, Szabalenka és Szvitolina is tornagyőztes lett

Tenisz
2026.01.11. 11:52

Nick Kyrgios csak párosban indul az Australian Openen

Tenisz
2026.01.09. 06:54

Tenisz: Nem vagyok még százszázalékos, tégláról téglára építkezem – Fucsovics Márton

Tenisz
2026.01.05. 12:53

Fucsovics az első körben búcsúzott Brisbane-ben

Tenisz
2026.01.05. 11:25

Szabalenka visszavágót szeretne Kyrgios ellen

Tenisz
2026.01.01. 13:59

Kyrgios két szettben felülmúlta Szabalenkát a nemek csatájában

Tenisz
2025.12.28. 19:00

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2025.12.27. 11:08

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54
Ezek is érdekelhetik