Tenisz: Gálfi két rövidítéses játszmában búcsúzott a budapesti tornán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.09.19. 19:49
null
Gálfi korán kiesett (Fotó: Magyar Tenisz-szövetség)
Babos Tímea és az osztrák Julia Grabher mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt, míg korábban Gálfi Dalma két, egyaránt rövidítésben elvesztett játszmában kikapott az amerikai Emma Navarrótól a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-torna 1.  fordulójában, hétfőn – közölte az MTI.

A szabadkártyás Babos Tímea (311.) rögtön elveszítette adogatójátékát, és innen már csak kapaszkodni tudott, végül 6:3-mal lett az első szett a világranglistán 99. osztrák játékosé. Babos brékkel nyitotta a második játszmát, majd 2:2-nél az összecsapás félbeszakadt, és majd kedden folytatják.

A világranglistán 91. Gálfi Dalma is hétfőn lépett pályára – Babosnál korábban kezdett, így az ő meccse be is fejeződött az amerikai Emma Navarro ellen.

A magyar lány rosszul kezdett, de jól folytatta, s 0:3 után egyenlített, 6:5-nél már vezetett, ám végül rövidítésben elbukta az első szettet. A folytatásban az amerikai játékos – aki 132. a ranglistán – ismét 3:0-ra elhúzott, s bár Gálfi innen még felzárkózott 5:5-re, majd 6:6-ra, az újabb rövidítést is elbukta. A meccs 1 óra 54 percig tartott.

Rajtuk kívül még hazai részről a második kiemelt Bondár Anna (52.), valamint a nyolcadikként rangsorolt Udvardy Panna (83.) és Jani Réka (104.) alanyi jogon, míg Szabanin Natália (287.), Stollár Fanny (451.) és Stolmár Rebeka (606.) szabadkártyával kapott helyet a főtáblán.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak pálya)
1. forduló (a 16 közé jutásért)

Julia Grabher (osztrák)–Babos Tímea 6:3, 2:2-nél sötétedés miatt félbeszakadt
Emma Navarro (amerikai)–Gálfi Dalma 7:6 (7–5), 7:6 (7–3)
Korpatsch (német)–Bronzetti (olasz, 4.) 2:6, 6:4, 6:4
Dodin (francia)–Bara (román) 7:6 (7–3), 6:3
Schmiedlová (szlovák)–Alves (brazil) 6:0, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik