Tenisz: Udvardy legyőzte Jani Rékát a jászvásári torna nyolcaddöntőjében

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 22:12
null
Udvardy Panna (a képen) nyert Jani Réka ellen (Fotó: Török Attila, archív)
A másodikként kiemelt Udvardy Panna két játszmában legyőzte Jani Rékát a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló 115 ezer dollár (44.7 millió forint) összdíjazású salakpályás challengertorna nyolcaddöntőjében.

Udvardy, a világranglista 93. helyezettje múlt héten megnyerte a 60 ezer dollár (23.7 millió forint) összdíjazású salakpályás ITF-tornát az olaszországi Cordenonsban, és szerdán – a WTA eredményközlője szerint – az első játszmát rendkívül magabiztosan hozta, játékot sem engedélyezett honfitársának.

A második szettben azonban Jani Réka (135.) ragadta magához a kezdeményezést, és két brékkel már 5:1-re meglépett, majd az egyenlítésért adogatott. Udvardy azonban rövidítésre mentette a szettet, amelynek elején ismét ellenfele akarata érvényesült (2–4), de végül fordított, és 1 óra 35 perc alatt győzött: 6:0, 7:6 (8–6).

Udvardy a negyedöntőben majd a hatodik helyen kiemelt francia Kristina Mladenoviccsal vagy a román Alexandra Ignatikkal találkozik.

A két magyar játékos párosban együtt indult, és negyedik kiemeltként egy győzelemmel már negyeddöntős.

Legfrissebb hírek

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
48 perce

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
19 órája

Bondár megnyerte az első selejtezőjét Eastbourne-ben

Tenisz
20 órája

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
21 órája

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
Tegnap, 14:11

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

Marozsán az 58., Fucsovics javított az ATP-világranglistán

Tenisz
2025.06.16. 09:36

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
2025.06.15. 11:16
Ezek is érdekelhetik