Tenisz: Bondár Anna a nyolcaddöntőben búcsúzott Granbyben

2022.08.24. 18:54
null
Bondár a második meccsén kikapott a kanadai torna főtábláján (Fotó: AFP)
Bondár Anna búcsúzott a nyolcaddöntőben a kanadai Granbyben zajló, 251 ezer dollár (101.5 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán – jelentette az MTI.

A világranglistán elfoglalt 56. helyével a legjobb magyarnak számító játékos hétfőn a hazai közönség előtt szereplő Kayla Crosst búcsúztatta, a folytatásban pedig a német Tatjana Maria (92.) várt rá, aki júliusban negyeddöntőt vívott a wimbledoni bajnokságon. Kettejük legelső találkozóját eredetileg kedden rendezték volna, de az esőzések miatt csak szerdán tudták elkezdeni.

A 25 éves Bondár számára rosszul indult a meccs, kétszer is elbukta a szerváját, és a férjével, valamint két lányával versenyről versenyre utazó ellenfél 4:0-ra elhúzott. Ezután 4:1-nél a 34 éves Maria ápolást kért a térdeire, és a Hajdúszoboszló SE sportolója 5:3-ra felzárkózott, de a szettet már nem tudta megfordítani.

A második játszma három brékkel indult, majd a rivális lépett meg 3:1-re. A negyedik kiemelt Bondár 3:2 után már nem nyert gémet, és 1 óra 15 perc elteltével mehetett is gratulálni a hálóhoz.

WTA-250, GRANBY (251 750 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Tatjana Maria (német)–Bondár Anna (4.) 6:3, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55