US Open: már csaknem 12 ezren írták alá a Djokovics indulását támogató petíciót

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 09:46
null
Djokovicsnak sok támogatója van (Fotó: Getty Images)
Csaknem 12 ezren írták már alá azt a petíciót, amelyben az Egyesült Államok Teniszszövetségét (USTA) arra kérik, hogy működjön együtt az ország kormányával és engedélyezzék a volt világelső Novak Djokovics indulását az augusztus 29-én rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon (US Open) annak ellenére, hogy a szerb sztár nincs beoltva koronavírus ellen.

 

A jelenleg is érvényben lévő amerikai szabályozás szerint a 35 éves klasszis nem ragadhat ütőt az év utolsó Grand Slam-tornáján, ahhoz ugyanis, hogy a helyszínre utazhasson, oltásokkal kellene rendelkeznie, repülőgépre pedig csak akkor ülhet, ha a védettségét hivatalos dokumentumokkal tudja bizonyítani.

Az idei wimbledoni bajnokságon elért sikerével 21-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovics tavaly az Australian Openen, a Roland Garroson és Wimbledonban is diadalmaskodott, de az év elején nem volt lehetősége a címvédéssel megpróbálkozni Melbourne-ben, oltottságának hiánya miatt ugyanis nem játszhatott az év első GS-viadalán.

A június 21-én elindított petícióban a kezdeményezők úgy fogalmaznak, „a világjárvány jelenlegi szakaszában semmilyen oka nincs annak, hogy Djokovics ne játszhasson a 2022-es US Openen”.

„Az Egyesült Államok kormányának és az USTA-nak együtt kell működnie annak érdekében, hogy teniszezhessen… Tegyék lehetővé, USTA!” – áll a petícióban.

Djokovics a wimbledoni győzelme után úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy részt vehet az amerikai viadalon, egyben megerősítette, a jövőben sem kívánja beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával.

A szerb kiválóság a 21 GS-diadalával már egyedül áll az örökrangsor második helyén Rafael Nadal mögött, de a jelenlegi állás szerint a US Openen, valamint jövő év elején, az Australian Openen sem vehet részt, így egyik helyszínen sem lesz lehetősége utolérni a spanyol klasszist.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
Tegnap, 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
Tegnap, 8:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
2025.07.28. 09:44

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik