Wimbledon: Serena Williams nem tudja, hogy jövőre visszatér-e

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 09:22
null
Fotó: AFP
Serena Williams nem tudja, hogy jövőre visszatér-e a wimbledoni teniszbajnokságra, amelyen korábban már hétszer diadalmaskodott, kedd este azonban három szettben, döntő rövidítésben kikapott a francia Harmony Tantól a nyitó fordulóban.

 

A egyéniben 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai játékos pontosan egy éve, tavaly június 29-én játszott legutóbb mérkőzést egyesben. Akkor is a füves pályás GS-viadal első körében szerepelt, de az első szettben 3:3-nál feladta a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics elleni találkozót, mert egy tenyeres ütés közben megsérült.

„Ez egy nagyon hosszú csata és küzdelem volt. Úgy hiszem, fizikailag nagyon jól teljesítettem, de az utolsó pár pontnál szenvedtem" – mondta a 40 éves Serena Williams. Hozzátette: arra a kérdésre, hogy jövőre visszatér-e Wimbledonba, egyelőre nem tudja a választ.

„Nem tudom. Ki tudja? Ki tudja, hol bukkanok fel?” – fogalmazott.

„Ma minden tőlem telhetőt beleadtam. Talán holnap vagy egy héttel ezelőtt még többet adhattam volna. Ma ennyire tellett” – mondta a korábbi világelső, aki már csak az 1204. helyen áll a világranglistán, és tétmérkőzésen csupán a múlt héten tért vissza, amikor a tunéziai Onsz Dzsabur oldalán két meccset nyert párosban az eastbourne-i tornán, majd társa sérülése miatt visszaléptek.

Serena Williams jelezte azt is, motiváltnak érzi magát, hogy augusztusban induljon a US Openen.

„Ez határozottan arra késztet, hogy tovább készüljek. Amikor otthon vagy, különösen New Yorkban és a US Openen, ahol az első Grand Slam-tornámat nyertem, az mindig rendkívül különleges” – mondta.

A WTA-rangsor 115. helyén álló, 24 éves Tan arról beszélt, hogy sikerült legyőznie a félelmeit, és ezzel tudta megverni híres ellenfelét.

„Ez egy álom volt, fiatal koromban láttam Serenát a tévében. Az edzőm, Nathalie Tauziat húsz évvel ezelőtt játszott ellene. Szóval, ez egy nagy generáció. Serena egy legenda, 23 Grand Slam-tornát nyert. Amikor a pályára léptem, féltem, de nagyon boldog voltam, hogy ott lehetek” – osztotta meg érzéseit Tan.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
12 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
14 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
15 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
20 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
23 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06
Ezek is érdekelhetik