Tenisz: Az a szándékom, hogy játsszak Wimbledonban – Nadal

2022.06.17. 14:39
null
Rafael Nadal mindent megtesz, hogy indulhasson Wimbledonban (Fotó: Getty Images)
Rafael Nadal lábfájdalmai ellenére szeretne pályára lépni a június 27-én kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon.

 

A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol játékos, aki az idei év első két GS-ét megnyerte, erről Mallorcán beszélt újságíróknak pénteken.

„Az a szándékom, hogy játsszak Wimbledonban” – jelentette be Nadal, aki két hete 14. alkalommal nyerte meg a párizsi Roland Garrost, ám hétfő óta már füves pályán edz.

A 36 éves sztár indulása azért bizonytalan az év harmadik nagy tornáján, mert a Garros utáni sajtótájékoztatóján elmondta: krónikus lábsérülése miatt injekciókkal játszotta végig a párizsi versenyt, azóta pedig alternatív kezelésekkel próbálják meg gyógyítani a sérült testrészt.

A Wimbledonban kétszeres bajnok Nadal Párizsban a mérkőzések előtt a bal lábának idegeibe injekciókat kapott, amelyek miatt olyan érzése volt, mintha folyamatosan zsibbadna a sérült testrész. A spanyol játékos a tavalyi szezon második felét a lábközépcsont ritka deformációjaként ismert Müller-Weiss-szindróma miatt hagyta ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31