Roland Garros: Zverev tart a súlyos sérüléstől, hamarosan pontos diagnózist kap

2022.06.04. 11:38
null
Klasszikus lett volna ez a mérkőzés… (Fotó: Getty Images)
Súlyos sérüléstől tart Alexander Zverev, akinek pénteken a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyes versenyének elődöntőjében aláfordult a bokája.

A SZÖRNYŰ SÉRÜLÉS

A torna szervezői által közzétett videóüzenetben az olimpiai és kétszeres világbajnok német teniszező kiemelte: nagyon úgy tűnik, hogy a sérülése súlyos, erről többet és pontosabbat viszont csak az orvosi vizsgálatok után tud mondani.

Alexander Zverev az elődöntőben óriási küzdelmet vívott a 21-szeres Grand Slam-bajnok, a Roland Garroson 13-szor diadalmaskodó spanyol Rafael Nadallal, amikor a rövidítésben elbukott első szett után, a második játszma rövidítése előtt feladni kényszerült a meccset. A jobb bokája egy csúszásnál aláfordult, majd Zverev fájdalmasan kiabálva terült el a földön. Az öltözőbe tolókocsiban vitték be, néhány perccel később aztán mankókkal visszajött és hivatalosan is feladta a mérkőzést.


„Nagyon nehéz pillanatokat éltem meg a pályán. Fantasztikus meccset játszottunk egészen a történtekig. Úgy tűnik, hogy ez súlyos sérülés” – mondta Alexander Zverev, aki üzenete végén hozzátette, hogy ezek nem könnyű percek neki.

Az Eurosport szakkommentátoraként tevékenykedő Mischa Zverev elárulta: testvére szombaton hazarepül, ahol majd pontos diagnózist készítenek, és megállapítják a sérülés súlyosságát.

A férfi egyes vasárnapi fináléjában Nadal ellenfele a nyolcadik helyen kiemelt norvég Casper Ruud lesz.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol)–A. Zverev (német) 7:6 (10–8), 6:6 után bokasérülés miatt Zverev feladta
Ruud (norvég)–Cilic (horvát) 3:6, 6:4, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
6 órája

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
13 órája

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
14 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39
Ezek is érdekelhetik