Tenisz: sérülés miatt feladta a spliti torna döntőjét Piros Zsombor

2022.04.24. 13:36
null
Piros Zsombor hétfőtől már a legjobb 200 között az ATP-világranglistán (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Hátsérülés miatt 6:3, 2:0-s állásnál feladta a spliti ATP Challenger-tenisztorna döntőjét Piros Zsombor az ausztrál Christopher O'Connell-lel szemben.

 

 

A magyar játékos fantasztikus héten van túl, hiszen szettvesztés nélkül jutott döntőbe Splitben – amihez honfitársát, Valkusz Mátét kellett legyőznie az elődöntőben. A másik ágon a torna harmadik kiemeltje, Christopher O'Connellmenetelt a fináléig szintén úgy, hogy nem bukott játszmát.

A döntőben mindkét fél hozta az első két adogatását, majd az ötödik gémben Piros került közel a brékhez, de 0:30 után nem sikerült fogadóelőnyig jutnia. O'Connell ezzel szemben a következő játékban sorozatban megnyert három pontot, így három bréklabdája is volt, amiből a harmadikat értékesítette, innentől pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy 6:3-ra behúzza az első felvonást.

A második játszmában aztán Piros Zsombor azonnal semmire bukta az első adogatását, és nemsokára jelezte is, hogy szeretné feladni a mérkőzést, amely így 6:3, 2:0-s állásnál Christopher O'Connell sikerével zárult. Mint az utólag a Magyar Teniszszövetség közleményéből kiderült, a magyar játékos a találkozót hátsérülés miatt fejezte be idő előtt, amelynek súlyosságát hamarosan kivizsgálják.

A magyar teniszező a vereség ellenére már biztosan ott lesz a legjobb 200 között az ATP-világranglista hétfői frissítését követően – az élő ranglista szerint a 188. helyre lép előre.

Piros Zsombor legközelebb Ostravában lép pályára, április 25-én, hétfőn szintén egy ATP Challenger-viadalon, amelynek első körében az ATP-világranglistán 127. helyen jegyzett Ceng Csun-hszin lesz az ellenfele.

ATP CHALLENGER, SPLIT (salak)
DÖNTŐ

O'Connell (ausztrál, 3.)–Piros 6:3, 2:0-s állásnál Piros Zsombor feladta

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
10 órája

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
18 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26
Ezek is érdekelhetik