Tenisz: a WTA idén nem rendez tornákat Kínában

Vágólapra másolva!
2022.04.25. 11:41
null
Illusztráció: AFP
A női tenisztornákat szervező WTA idén nem rendez versenyeket Kínában Peng Suaj ügye miatt – írja az MTI.


A 36 éves, párosban kétszeres Grand Slam-bajnok kínai játékos egy novemberi bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg a 75 éves Csang Kao-li korábbi miniszterelnök-helyettest, majd sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai kormány és sportági szövetség sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos véleményeket. Később az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait, ám az eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a WTA pedig decemberben felfüggesztette a kínai versenyeket.

Peng – aki februárban a pekingi téli játékok során együtt vacsorázott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével – egy lapinterjúben tagadta, hogy szexuálisan zaklatták volna, egyúttal jelezte, hogy maga törölte azt a posztját, amelyet szerinte félreértelmeztek.

Steve Simon WTA-vezető ugyanakkor hétfőn azt közölte, hogy a továbbra is rendezetlennek tekintett ügy miatt az idén nem szerveznek tornákat Kínában.

„Szeretnénk úgy megoldani ezt a helyzetet, hogy Pengnek, a kínai kormánynak és nekünk is megfeleljen. Nem távozunk végleg Kínából, csak felfüggesztjük az ottani tevékenységünket. Hivatalos vizsgálatot követelünk, és személyesen kívánunk találkozni Penggel, aki az olimpia óta ismét eltűnt” – jelentette ki a WTA főnöke.

A női versenynaptár egyelőre a szeptemberi US Openig készült el, a további menetrendet két-három hét múlva teszik közzé. A szezonzáró WTA-világbajnokságnak 2030-ig Sencsen adna otthont, a koronavírus-járvány miatt tavaly a mexikói Guadalajara ugrott be a kínai város helyére.

A férfi sorozatot rendező ATP ugyanakkor megtartja az őszi, ázsiai szakaszt, benne négy kínai tornával.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
5 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
19 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
21 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
22 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik