Billie Jean King-kupa: Magyarország simán legyőzte Észtországot

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 13:25
null
Udvardy Panna (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna után Bondár Anna is győzött, majd a Jani Réka, Tóth Amarissa páros is nyert, ezzel a már továbbjutott magyar női teniszválogatott 3:0-ra legyőzte Észtországot a Billie Jean King-kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornáján.

 

A magyar együttes megnyerte három eddigi párharcát az ötcsapatos A-csoportban, így már biztos elsőként állt ki az összes találkozójukat elbukó baltiak ellen. A tét nélküli párharc nyitányán a világranglista 82. helyén álló Udvardy Panna egy óra alatt győzött Katriin Saar (1331.) ellen.

„Úgy gondolom, nagyon jól játszottam, és ez a meccs tökéletes volt arra, hogy nyomás nélkül teniszezzek” – idézte Udvardy mérkőzés utáni nyilatkozatát az MTI.

A tét nélküli párharc második meccsén a világranglista 72. helyén álló Bondár Anna 62 perc alatt, két szettben győzött Maileen Nuudi (894.) ellen.

„Sikerült magabiztos győzelmet aratnom, ezzel megnyertük a párharcot és veretlenül zárjuk a csoportkört. Szerencsére ma nagyon jók voltak az időjárási körülmények, úgyhogy a saját játékomat tudtam játszani” – nyilatkozta Bondár.

A harmadik meccsen Jani Réka és Tóth Amarissa két szettben, 68 perces meccsen nyert Anet Angelika Koskel és Katriin Saar ellen.

„Sikerült megnyernünk a második párosmeccsünket is, nagyon örülök, hogy együtt játszottunk, és ilyen jó csapatot alkotunk” – nyilatkozta Tóth Amarissa.

„Szerintem is nagyon jól játszottunk, örülök, hogy a páros megnyerésével három-null lett a mai végeredmény és csoportelsők vagyunk” – tette hozzá Jani Réka.

Babos Csaba szövetségi kapitány rávilágított, hogy az észtek két legjobb játékosa, Anett Kontaveit és Kaia Kanepi nem vett részt a tornán, ezért a magyaroknak nem volt nehéz dolgunk. Elárulta, a csapatra szombaton még vár egy mérkőzés a másik csoportban első helyezett Szlovéniával szemben. Mint kifejtette, bonyolult pontszámítás alapján készül egy csapatrangsor, ami alapján kiemelik a csapatokat, és ebbe a szombati meccs eredménye is bele fog számítani.

A kapitány hozzátette, Udvardy Panna biztosan nem játszik a szlovénok ellen, mert már elutazott a jövő heti, stuttgarti WTA-torna helyszínére.

 

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

BILLIE JEAN KING-KUPA
EUROAFRIKAI ZÓNA, I-ES CSOPORT
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Észtország 3:0
Udvardy Panna–Katriin Saar 6:1, 6:3
Bondár Anna–Maileen Nuudi 6:1, 6:3
Jani Réka, Tóth Amarissa–Anet Angelika Koskel, Katriin Saar 6:1, 6:3

CSÜTÖRTÖKI EREDMÉNYEK
Magyarország–Szerbia 2:1
Dánia–Észtország 2:1

SZERDAI EREDMÉNYEK
Magyarország–Dánia 3:0
Törökország–Észtország 2:1

KEDDI EREDMÉNYEK
Magyarország–Törökország 2:1
Szerbia–Dánia 2:1

HÉTFŐI EREDMÉNYEK
Szerbia–Észtország 2:1
Törökország–Dánia 2:1

A végeredmény: 1. Magyarország 4 pont, 2. Szerbia 3, 3. Törökország 2, 4. Dánia 1, 5. Észtország 0

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik