WTA-vb: kettőből kettő, Kontaveit Plískovát is legyőzte

M. D.M. D.
2021.11.12. 23:35
null
Anett Kontaveit a második meccsét is megnyerte a vb-n (Fotó: AFP)
A nyolcadikként kiemelt észt Anett Kontaveit második csoportmérkőzését is megnyerte a mexikói Guadalajarában zajló női tenisz-világbajnokságon: a Teotihuacán-csoportban magabiztosan verte pénteken a harmadik helyen rangsorolt cseh Karolína Plískovát – számolt be róla az MTI.

 

Az egyoldalú összecsapáson Kontaveit négyszer vette el riválisa adogatójátékát, miközben sajátjai közül egyet sem veszített el. A találkozó mindössze 57 percig tartott.


A csoportban később rendezik a Barbora Krejcíková (cseh, 2.)–Garbine Muguruza (spanyol, 6.) összecsapást. Az első fordulóban Kontaveit Krejcíkovát, Plísková pedig Muguruzát győzte le. Az észt játékos így most 2/0-s győzelmi mutatóval várja a folytatást, míg az általa ezúttal legyőzött cseh teniszező 1/1-gyel.

A négyesekből az első két helyezett jut az elődöntőbe.

A Chichen Itza-csoportban Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.), Maria Szakkari (görög, 4.), Iga Swiatek (lengyel, 5.) és Paula Badosa (spanyol, 7.) szerepel.

A vb-nek eredetileg a kínai Sencsen adott volna otthont, de a koronavírus-járvány miatt a WTA egyetlen alkalomra Guadalajarába helyezte át a nyolcfős tornát.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG (GUADALAJARA)
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
TEOTIHUACÁN-CSOPORT

Kontaveit (észt)–Ka. Plísková (cseh) 6:4, 6:0

KÉSŐBB
Szombat, 2.30:
Krejcíková (cseh)–Muguruza (spanyol)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anett Kontaveit 2 2 4–0 2
2. Karolína Plísková 2 1 1 2–3 1
3. Garbine Muguruza 1 1 1–2 0
4. Barbora Krejcíková 1 1 0–2 0

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik