Tenisz: nem indul új versenyen a US Openig Djokovics

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 10:23
null
Cincinnatiben sem lép pályára a világelső (Fotó: AFP)
A hónap végén kezdődő amerikai nyílt bajnokságig nem versenyez Novak Djokovics, a szerbek 20-szoros Grand Slam-bajnok teniszezője.

 

A világelső hétfőn jelentette be, hogy a jövő héten Cincinnatiben sem lép pályára, ahol címvédőként indult volna.

„Egy kicsit több időre van szükségem a regenerálódáshoz a januári Australian Opentől a tokiói olimpiáig tartó, kimerítő utat követően. Most már a US Openre koncentrálok, és a családommal töltöm az időt” – közölte a 34 éves játékos.

Djokovics megnyerte az év eddigi három GS-versenyét, és az ausztrál Rod Laver 1969-es menetelése óta ő lehet az első, aki egy éven belül mind a négy nagy tornán diadalmaskodik. Az úgynevezett Golden Slam viszont már nem jöhet össze neki, mivel a tokiói játékokon az elődöntőben kikapott a későbbi aranyérmes német Alexander Zverevtől.

Japánból végül érem nélkül távozott, mivel a bronzmérkőzésen is alulmaradt a spanyol Pablo Carreno Bustával szemben, majd a vegyes páros bronzmeccsétől vállsérülésre hivatkozva visszalépett.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
17 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik