Tenisz: Fucsovics három játszmában kikapott a spanyol csodatinitől

Vágólapra másolva!
2021.08.26. 07:27
null
Fucsovics a 16 között búcsúzott (Fotó: Getty Images)
A világranglistán 42. Fucsovics Márton három szettben kikapott a mindössze 18 éves, ám a világranglistán 56. helyen álló spanyol Carlos Alcaraztól a Winston-Salemben zajló férfi teniszverseny nyolcaddöntőjében.

Fucsovics Márton magabiztos bemutatkozása után csütörtökre virradóra a világranglista első 100 helyezettje közül a legifjabbal, a 18 éves spanyol Carlos Alcarazzal mérkőzött a nyolc közé kerülésért, ám hiába volt három bréklabdája az első, további kettő az ötödik játékban, az első játszma végén mégis a spanyol örülhetett, miután 4:3-nál elvette magyar ellenfele adogatását, majd be is húzta a szettet.

Az 50 percig tartó első játszma után Fucsovics szárnyalni kezdett, sorra vette el ellenfele adogatójátékát, a második játék végétől sorozatban 11 pontot nyert, s 30 perc után 6:0-ra hozta a második szettet.

A döntő játszmára aztán megint feltámadt az ifjú spanyol: Fucsovics adogatását kétszer is elvette, így 4:0-ra elhúzott, s innentől fogva a magyar éljátékosnak már nem volt visszaút: 47 perc alatt elvitte a harmadik szettet Alcaraz, s bekerült a legjobb nyolc közé.

Fucsovics számára ezzel lezárult a felkészülés az év utolsó Grand Slam-tornájára, a magyar idő szerint hétfőn délután kezdődő US Openre.

ATP 250-ES TORNA, WINSTON-SALEM (kemény, 807 000 dollár)
NYOLCADDÖNTŐ

Alcaraz (spanyol, 15.)–Fucsovics (4.) 6:3, 0:6, 6:2
Carreno Busta (spanyol, 1.)–Koepfer (német, 16.) 6:2, 6:3
Gasquet (francia, 14.)–Evans (brit, 3.) 6:4, 7:6 (7–4)
Ivaska (fehérorosz)–Struff (német, 9.) 6:2, 6:1
Ruusuvuori (finn)–Paire (francia, 12.) 6:4, 4:6, 6:1
Tiafoe (amerikai, 13.)–Monteiro (brazil) 7:5, 7:6 (7–2)
Giron (amerikai)–Herbert (francia) 4:6, 6:3, 6:3
M. Ymer (svéd)–Purcell (ausztrál) 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Alcaraz csatlakozott Zverevhez az elődöntősök között az Australian Openen

Tenisz
2026.01.27. 12:55

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Aus. Open: Szabalenkának nehéz meccse volt, de sem ő, sem Alcaraz nem vesztett még szettet

Tenisz
2026.01.23. 09:35

Australian Open: Alcaraz a második meccsén sem vesztett játszmát

Tenisz
2026.01.21. 09:25
Ezek is érdekelhetik