Roland Garros: Gálfi Dalma döntő játszmában búcsúzott a selejtezőtől

Vágólapra másolva!
2021.05.25. 00:56
null
Gálfinak nem sikerült (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
A Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában a világranglistán 235. helyen álló Gálfi Dalma három játszmában kikapott a ranglistán 205. horvát Jana Fett-től, ezzel elbúcsúzott a női egyes további küzdelmeitől.

A világranglistán 235. helyet elfoglaló Gálfi Dalma a nála 30 hellyel előrébb álló és nála két évvel idősebb horvát Jana Fett ellen kezdte a selejtezőt amelynek célja, hogy a francia salakpályás Grand Slam-torna főtáblájára verekedje magát. Fett-tel egyébként jól ismerik egymást, 2019-ben párosban például együtt nyertek meg egy spanyolországi ITF-tornát – kettejük eddig hat összecsapásán 4–2 volt a mérkőzés előtt a mérleg Gálfi javára.

Jól is indította a hétfőn este 11 óra után kezdődő mérkőzést Gálfi, rendre hozta a saját adogatójátékait, ám bréklabdához nem tudott jutni fogadóként – nem úgy Fett, aki a 8. játékban rögtön kihasználta a magyar lány megingását, majd azonnal le is zárta az első játszmát.

A második aztán drasztikus változást hozott: Gálfi fogadóként óriásit javulva kétszer is elvette a horvát lány adogatójátékát, és két játszmalabdája is volt a 6:0-hoz, ám egy játékot adogatóként tudott hozni Fett, így az ekkor rendkívül összeszedetten játszó magyar lány 70 perc után egyenlített.

A döntő játszmára feltámadt a szél, ami úgy tűnt, hogy eleinte Gálfit hátráltatja jobban, hiszen elvesztette az első adogatójátékát, ám azonnal visszabrékelt, s gyorsan egyenlített is, majd ismét elvette ellenfele adogatását – Gálfi a meccs ezen részén kimondottan jól játszott, szép pontokat nyerve került brékelőnybe.

Egy újabb gyors brékváltást követően aztán Fett 4:3-as vezetésénél, Gálfi adogatásánál az addigra már zavaróan erősödő szél mellé megérkezett az eső is, így hajnali fél egykor félbeszakadt a játék. Szerencsére az eső gyorsan alábbhagyott, s néhány perc pihenő után folytatódott a játék.

Ez viszont nem tett jót a magyar lánynak, mert ugyan a folyamatban lévő játékot még hozni tudta, de ezt követően Fett miután hozta saját adogatását, fogadóként is jobban teljesített és első bréklabdáját ki is használta – Gálfi kettős hibájával –, s megnyerte a 123 percig tartó mérkőzést.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
NŐI EGYES

Jana Fett (horvát)–Gálfi Dalma 6:3, 1:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
13 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
15 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
20 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
23 órája

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 9:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik