Tenisz: Dominic Thiem legfőbb célja a Roland Garros megnyerése

2021.03.09. 09:54
null
Thiem (balra) és Nadal legutóbb idén januárban játszott egymással (Fotó: AFP)
A US Open-győztes Dominic Thiem legfontosabb célja karrierje során, hogy megnyerje a francia nyílt teniszbajnokságot – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Az osztrák játékos elmondta, mindezt úgy szeretné elérni, hogy a menetelése során megfosztja trónjától a salakkirály Rafael Nadalt, a torna 13-szoros győztesét.

„Ezen a versenyen értem el a legjobb eredményeimet, így azok után, hogy tavaly megnyertem első Grand Slam-tornámat, a legfontosabb célom, hogy győzzek Párizsban” – jelentette ki Thiem, aki már kétszer eljutott a döntőig a salakos viadalon, ott azonban mind a kétszer kikapott Nadaltól.

„Szeretek rövid távú célokat kijelölni magamnak, de ez amellett, hogy idénre remek kihívás, az egész karrieremre nézve is az” – fogalmazott a 27 éves teniszező. Meglátása szerint nem lesz könnyű dolga, ugyanis Nadal annak ellenére, hogy a tavalyi Garroson már 34 éves volt, pályafutása egyik legjobb teljesítményét nyújtva győzött Párizsban.

„A sportvilág egyik legnagyobb kihívása legyőzni őt a centerpályán, így ezt szeretném megtenni a visszavonulása előtt” – fogalmazott Thiem.

A 20-szoros GS-bajnok Nadalnak 100 megnyert mérkőzés mellett mindössze két veresége van a Roland Garroson: 2009-ben a nyolcaddöntőben a svéd Robin Söderling, 2015-ben a negyeddöntőben Novak Djokovics győzte le. Egy évvel később csuklósérülés miatt nem állt ki harmadik fordulós összecsapására, ezt a három alkalmat leszámítva 2005 óta minden évben ő győzött ezen a tornán.

Thiem és Nadal eddig 15 alkalommal játszott egymással, a mérleg nyelve a spanyol klasszis felé billen: 9–6-ra vezet az osztrák ellen, ebből salakon 8–4 Nadal javára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
3 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
17 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12