Aus. Open: Fucsovics edzőjének fel sem tűnt, hogy baj van

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 13:14
null
Jancsó Miklós szerint jó úton járnak Fucsovics Mártonnal (Fotó: Török Attila)
Két győzelem, két négy óránál hosszabb mérkőzés – az természetes, hogy Fucsovics Márton nagyon elfáradt, de edzőként sem könnyű átélni ezeket a pillanatokat. Jancsó Miklós a Nemzeti Sportnak elárulta, büszkén figyelte, amikor tanítványa a földön fekve ünnepelte a Stan Wawrinka elleni elképesztő továbbjutást, és hatalmas élménynek tekinti, hogy részese lehetett ennek a sikernek egy színvonalas mérkőzés végén.

 

„Az első meccshez képest sokkal jobb volt a lelátón ülni, mert végig árnyékban voltam, nem égtem le annyira – kezdte nevetve Jancsó.Hatalmas küzdelemre, kiélezett csatára számítottunk, boldogok vagyunk, hogy ez a mi javunkra dőlt el. Rengeteget jelentett, hogy néhány magyar néző végig szurkolt Marcinak, ezzel segítve őt a nehéz helyzetekben.”

A szakember úgy véli, Fucsovics jó taktikával és felfogásban lépett pályára, Wawrinka sokáig nem találta az ellenszert a kellemetlen játékára. A második játszmában érződött, hogy a svájci elkezdett nagyobb kockázatot vállalni, elengedte a kezét és összerakta a játékát a harmadik szettre. Onnantól hihetetlenül magas színvonalon teljesített, 200 km/óra feletti első szervákkal, rengeteg nyerő ütéssel vette át az irányítást.

„Az ötödik játszmában azért már érződött, hogy Wawrinkának is van veszítenivalója – folytatta Jancsó. – Marci is elengedte a kezét, bátrabban, agresszívabban teniszezett. Sajnos 5:3-nál nem sikerült lezárni a meccset, Wawrinka mindent visszatett, jó viszont, hogy a rövidítés nem hét, hanem tíz pontig tartott. Az elején a svájci nagyon magabiztosan játszott, viszont Marci is ment előre, pontról pontra, és a végén sikerült fordítania – nem bánom, hogy 9–8-nál Wawrinka 220-as első szervája kicsúszott… Élvezetes, fordulatos mérkőzés volt.”

Jancsó hozzátette, végig hitt Fucsovics győzelmében, nem az eredményre fókuszált, hanem a következő játékra, pont úgy, ahogyan azt a tanítványától is elvárja, ezért fel sem tűnt neki, hogy „ég a ház”, nem ez járt a fejében a rövidítésben.

Amióta Jancsó és Nagy Zoltán átvette Fucsovics munkájának irányítását, a négy Grand Slam-torna mindegyikén legyőzött top 20-as riválist, ami a jelenlegi legjobb háromnak, a szerb Novak Djokovicsnak, a spanyol Rafael Nadalnak és az osztrák Dominic Thiemnek sem sikerült az elmúlt egy évben (Djokovicsnak valószínűleg csak azért nem, mert a vonalbíró eltalálásáért leléptették a US Openen).

„Az eredmények azt igazolják, hogy jó úton járunk. Alázatosan, sokat dolgozunk – szögezte le Jancsó. – Ezen a szinten hihetetlenül kevésen múlik a győzelem, láttuk az első fordulóban, a szabadkártyás ausztrál srác a döntő szettben brékelőnnyel vezetett Marci ellen. Örülünk annak, hogy Marci ilyen teljesítményt produkál, és mentálisan is remek állapotban van, ugyanígy kell folytatnunk a közös munkát.”

Fucsovics a harmadik fordulóban a kanadai Milos Raonic ellen lép pályára, edzője azt reméli, minél későbbi időpontra kap helyet a pénteki programban, hogy több idő jusson a regenerálódásra.

AUSTRALIAN OPEN, Melbourne (kemény pálya, 80 000 000 ausztrál dollár összdíjazás)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Fucsovics Márton–Stan Wawrinka (svájci, 17.) 7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik