Davis-kupa: három városban, 11 napon át rendezhetik a döntő tornát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 15:49
null
A németek öröme, miután legyőzték párosban a fehéroroszokat 2020 márciusában a Davis-kupa selejtezőjében (Fotó: AFP)
Hét helyett 11 napos lesz a Davis-kupa idei döntő tornája – amelynek a magyar válogatott is résztvevője –, és nagy valószínűséggel három városban bonyolítják majd le – közölte hétfőn a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF).

 

A változtatást a spanyol központú befektetési csoport, a finanszírozó Kosmos Tennis kezdeményezte, az ITF vezető testülete pedig jóváhagyta.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott, 18 csapatos finálét a tervek szerint november 25. és december 5. között rendezik meg.

Az ITF azt is bejelentette, hogy az eredeti házigazda Madrid mellett további két európai várost keresnek társrendezőnek. További változás, hogy 2022-től 18 helyett már csak 16 csapat küzdhetne a döntőben.

„Jobbá akarjuk tenni a versenyt a játékosok, a szurkolók és a csapatok számára – mondta Kris Dent, az ITF igazgatója. – Az emberek imádják, hogy a világ legjobb válogatottjai összejönnek egy tornára, de hét nap, különösen közvetlenül az ATP-világbajnokság után, nem elegendő. Úgy gondoljuk, hogy a változtatások még nagyszerűbbé teszik majd ezt a nagyszerű viadalt.”

A 121 éves Davis-kupa két évvel ezelőtt nagy átalakításon esett át, a férfiválogatottak versenysorozatának győztese egy – jelenleg még – 18 csapatos fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték 2019-ben, és a Rafael Nadal vezette spanyolok sikerével zárult esemény sok dicséretet kapott. Azt azonban már akkor látni lehetett, hogy 25 meccset – két egyes, valamint egy páros találkozóval – nagy kihívás hét nap alatt, három pályán megrendezni. Az egyik párharc – az amerikai–olasz csata – például hajnali négy órakor ért csak véget.

A rendezés iránt érdeklődő városoknak két és fél hónapjuk van arra, hogy beadják pályázatukat a 2021-es fináléra. Az új házigazdák mindegyike két csoportot és egy negyeddöntőt láthat majd vendégül, míg a központ, Madrid a két csoport mellett a másik két negyeddöntőt, valamint az elődöntőket és a finálét bonyolítja le.

A jövőre életbe lépő új formátum szerint a selejtezőből 12 válogatott jutna tovább a 16 csapatos döntőbe, amelynek két szabadkártyás mellett az előző kiírás két döntőse automatikus résztvevője lenne.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik