Tenisz: megvan, mikor kezdődik a WTA-szezon, több város kiesett a naptárból

Vágólapra másolva!
2020.12.19. 13:35
null
Január elején indul a WTA-szezon (Fotó: AFP – illusztráció)
Január 5-én, Abu-Dzabiban kezdődik a női teniszezők 2021-es nemzetközi idénye, viszont a női tornákat szervező WTA idén nem rendezi meg az aucklandi és a sencseni viadalt sem – írja az MTI.

 

A szervezők szombati tájékoztatása alapján a törlések a járványhelyzet miatt meghozott egészségügyi és utazási korlátozások miatt váltak szükségessé.

Emlékeztettek: idén január 6-án rajtolt az aucklandi és a sencseni torna, amelyek csak 2022-ben térhetnek vissza a versenynaptárba.

A WTA megerősítette a férfi tornákat szervező ATP korábbi közlését, miszerint az Australian Open selejtezőinek ezúttal egészen rendhagyó módon Doha ad otthont január 10. és 13. között, a főtáblára jutott teniszezők onnan utaznak egyből az ausztrál városba, ahol érkezésük után karanténba kerülnek.

A jövő év első tenisz Grand Slam-viadala a tervezettnél három héttel később, február 8-án rajtol, amit már az ausztráliai helyszínen két WTA 500-as torna előz majd meg a felkészülés jegyében, amelyek január 31-től párhuzamosan, egyidőben zajlanak Melbourne-ben. Január 5-én, Abu-Dzabiban kezdődik a női teniszezők 2021-es nemzetközi idénye, viszont a női tornákat szervező WTA idén nem rendezi meg az aucklandi és a sencseni viadalt sem.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
14 órája

Tenisz: Nemcsek Gréta juniorversenyt nyert Ausztriában

Utánpótlássport
2026.01.26. 11:20

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Swiatek tovább folytatta nagy sorozatát

Tenisz
2026.01.19. 11:57

Australian Open: Gauff sima győzelemmel kezdett Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.19. 08:42

Marozsán legyőzője nyerte az aucklandi tenisztornát

Tenisz
2026.01.17. 10:59

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2026.01.16. 06:43

Aucklandi tenisztorna: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemelt Ruudöt – videó

Tenisz
2026.01.14. 09:22
Ezek is érdekelhetik