Roland Garros: Gratulálok Rafa, megérdemled! – Federer

Vágólapra másolva!
2020.10.11. 19:43
null
Rafael Nadal a Roland Garros trófeájával (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)
Roger Federer közösségi oldalán gratulált Rafael Nadalnak, aki vasárnap saját rekordját tovább javítva 13-adszor nyerte meg a francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes versenyét, s ezzel 20. egyéni Grand Slam-bajnoki címét megszerezve utolérte az örökrangsor élén a svájci sztárt – írja az MTI.

 

A döntő után Federer azt írta az Instagram-oldalán, hogy „mindig is nagyon tiszteltem barátomat, Rafát emberként és bajnokként”. Legnagyobb ellenfelének nevezte a spanyol salakkirályt, akivel szerinte húzták egymást felfelé, és az éveken át tartó rivalizálásuknak köszönhetően jobb játékosok lettek.

„Remélem, a 20-as mérföldkő csak egy újabb lépés, s mindkettőnk útja folytatódik” – fogalmazott a bázeli játékos, aki azzal zárta üzenetét, hogy „Gratulálok Rafa, megérdemled!”.

A 39 éves Federer a US Opent és a Roland Garrost is kihagyta, hogy teljesen felépüljön térdoperációja után – emlékeztet az MTI.

Ami pedig a döntő két résztvevőjének villámértékelését illeti:

„Itt nyerni a mindent jelenti számomra – idézi az MTI Rafael Nadalt. – Ma nem gondolok Rogerre és a huszadik Grand Slam-győzelemre, ma csak azzal foglalkozom, hogy megnyertem a Roland Garrost, és ez a mindent jelenti számomra. Ez a szerelmi történet, amely köztem és a város, valamint a pálya között szövődött, felejthetetlen.”

„Ma megmutattad, miért te vagy a salak királya. Kemény meccs volt, a jobb játékos győzött” – ismerte el a döntő vesztese, a világelső Novak Djokovics.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40

Roland Garros: Musetti feladta, döntőben a címvédő

Tenisz
2025.06.06. 17:23
Ezek is érdekelhetik