US Open: Babos döntése végleges, mégis elutazik New Yorkba

Vágólapra másolva!
2020.08.18. 14:25
null
Babos Tímea ott lesz a US Openen (Fotó: AFP)
Babos Tímea ott lesz az augusztus 31-én rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon.


„A múlt hét elején határoztam el, hogy elindulok a US Openen. Fel kell készülni lelkileg és fizikailag is arra, hogy nagyon sok nehézség lesz, mindenesetre a héten már kemény pályán edzek”
– mondta az M1-nek kedden a világranglista 101. helyezettje, aki hétfőn repül New Yorkba.

A 27 éves játékos júliusban úgy vélekedett, hogy óriási baklövés lenne megrendezni a US Opent, közölte, most sem ért egyet a lebonyolítással, de fontos versenyről van szó, amelynek megmaradt a Grand Slam-titulusa és az összdíjazása is.

Babos Tímea legutóbb március 2-án lépett pályára, amikor a nyitófordulóban kikapott Lyonban, így idén továbbra sem nyert még egyesben főtáblás meccset.

A párosban háromszoros GS-bajnok játékos New Yorkban is a francia Kristina Mladenovic oldalán szerepel – akivel fél éve nem találkozott –, de mivel a szokásosnál kisebb lesz a főtáblás mezőny, és más lesz a pontozás, nem tudni, hogy a párosoknál is Grand Slamnek minősül-e majd a viadal.

Legfrissebb hírek

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Úszás: Kós Hubert 200 háton is nyert a US Openen

Úszás
2025.12.07. 07:23

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 vegyest a US Openen

Úszás
2025.12.05. 06:40

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Federert beválasztották a tenisz Hírességek Csarnokába

Tenisz
2025.11.19. 12:58

Babos Tímea: Ez még nem a végleges búcsú pillanata

Tenisz
2025.11.17. 13:33

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51
Ezek is érdekelhetik