Tenisz: „Minek nekem edző?” – Kyrgios nem vágyik GS-trófeákra

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 08:39
null
Nick Kyrgios nem vágyik mindenáron nagy trófeákra (Fotó: AFP)
Nick Kyrgios az életmódja miatt nem akar Grand Slam-tornát nyerni, ezért pazarlásnak érezné egy nagynevű szakember szerződtetését.

 

Nick Kyrgiosnak nem célja a Grand Slam-győzelem, ezért pénzkidobásnak érezné egy sztáredző szerződtetését. A 25 éves ausztrál teniszezővel kapcsolatban korábban az amerikai John McEnroe és a német Boris Becker is azt mondta, szívesen irányítaná a munkáját, de úgy tűnik, a világranglista 40. helyezettje nem kér belőlük.

„Szerintem csak pazarolnám a pénzemet, mert a nagynevű edzők fizetése túlságosan magas – jelentette ki Kyrgios egy ausztrál podcastban. – Az a célom, hogy jól érezzem magam a pályán és azon kívül, nem vágyom mindenáron a nagy trófeákra. Szeretek meginni egy sört és lazítani a mérkőzések után, vagy hajnalig játszani a konzolon, mert úgy gondolom, akikre azt mondják, igazi profik, azok túl komolyan veszik a sportot. Van annál fontosabb az életben, mint az, hogy miként ütöm meg a labdát. Szóval: minek nekem edző? Nem akarom az idejét pazarolni, és úgysem hallgatok más tanácsaira.”

Az ausztrál hozzátette, az életmódja miatt esélye sincs arra, hogy két hét alatt hét mérkőzést nyerjen meg valamelyik Grand Slam-versenyen, mert nem bírná fizikailag, ám annyit nem ér neki az egész, hogy változtasson a szokásain. A nagyobb eseményeken egyébként többször is találkoztunk már vele és „stábjával”, általában onnan lehet felismerni az érkezésüket, hogy egy csapat hangos, kosárlabdamezbe öltözött napszemüveges fiatal árnyékként követi Kyrgiost.

A Canberrában született sportolót korábban McEnroe a világ egyik legtehetségesebb teniszezőjének nevezte, nem mellesleg győzte már le a svájci Roger Federert és a spanyol Rafael Nadalt is, a világelső szerb Novak Djokovicstól pedig még sohasem kapott ki, két egymás elleni találkozójukat szettveszteség nélkül nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
4 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik