Tenisz: elmarad az MTSZ tisztújító közgyűlése

MTI MTIMTI MTI
2020.06.08. 06:45
Elmarad a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) péntekre kiírt tisztújító közgyűlése.    

Az MTSZ hétfő éjjel a honlapján közölte, hogy az elnökség a járványügyi korlátozások fennállása miatt hozta meg döntését. Az új időpontról a veszélyhelyzet megszüntetésének függvényében várható tájékoztatás.

A tisztújító közgyűlésre azért kerül sor, mert május 13-án öt elnökségi tag–Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba– lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban– Richter Attila akkori főtitkár lemondása után– rendelt el az elnökség.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3.533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

Májusban a Vidéki Tenisz, a Teniszezők a Teniszért, valamint a Tiszta Tenisz mozgalom közösen bejelentette, hogy Bardóczky Kornélt javasolja a– jelenleg Szűcs Lajos által vezetett– MTSZ szakmai elnökjelöltjének. Kommünikéjükben hangsúlyozták, hogy alapelvként olyan elnökjelöltet, elnökségi tagokat és vezető tisztségviselőket támogatnak, akik nem voltak részesei az elmúlt évek vezetésének és döntéshozói testületeinek.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09