Tenisz: a korábbi világelső a tüdejét félti a vírustól

Vágólapra másolva!
2020.04.13. 13:52
null
Halep a tüdejéért aggódik (Fotó: twitter.com)
A 28 éves, kétszeres Grand Slam-torna-győztes Simona Halep úgy érzi, ha netán elkapná a koronavírust, az még akkor is maradandó teljesítménycsökkenéssel járna számára, ha esetleg tünetmentesen esne át rajta.

 

Simona Halep, a tavalyi Wimbledon győztese már egy hónapja bukaresti otthonában tölti a napjait önkéntes izolációban, mert attól tart, hogy elkapja a koronavírust, és a fertőzés a későbbiekben hatással lesz a teljesítményére.

„Eleinte sokkal jobban féltem a vírustól, mint most. Analizáltam a helyzetet és rá kellett ébredjek, hogy ha megfelelően védekezem, akkor minden rendben lesz. Ugyanakkor különösen aggódom azok miatt, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek: még az egészséges emberek tüdejében is súlyos károkat okoz a vírus, képzeljük el, hogy mi marad egy beteg ember tüdejében a vírus után. Én ezt el akarom kerülni, mert egy károsodott tüdővel nyilván visszaesik a teljesítmény a sportpályán. Ezért döntöttem úgy, hogy bezárkózom” – fogalmazott Halep a Garantat 100% című román tévéműsor vendégeként.

A 2018-as Roland Garros és a tavalyi Wimbledon győztese a kialakult helyzetről is elmondta a véleményét:

„Soha, még a legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi előfordulhat. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy így le tudjon állni az egész bolygó. Ez számomra valódi sokk, mert én még fiatal vagyok és még nem éltem át hasonlót. Leginkább valami fantasztikus birodalomban tudtam csak ilyesmit elképzelni, hogy leáll minden utazás, nem közlekednek a repülőgépek, s az emberek bezárkóznak. Az egészségünk és a jólétünk megőrzése érdekében azonban ez a szükséges” – hangsúlyozta álláspontját Halep a műsorban.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik