Tenisz: érvénytelenítenék a papírokat, megrendezhetik a tornát?

2020.02.13. 19:36
Márky Jenő felkérte a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) elnökségét arra, hogy érvénytelenítse azokat a dokumentumokat, amelyek megakadályozzák a női tornákat szervező WTA-nál a Hungarian Grand Prix visszakerülését Budapestre 2020-ban.

A júniusi viadal jogtulajdonosa az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy Richter Attila, az MTSZ volt főtitkára elnökségi hozzájárulás nélkül írta alá az IMG-vel a jövő hétre kiírt, ám a versenynaptárból törölt Hungarian Ladies Opennel kapcsolatos okmányokat.

„Ennek következtében ez úgy tekinthető, hogy Richter Attila mint magánember írt alá, és így nemcsak erkölcsi, hanem anyagi felelősséggel is tartozik, de legfőképpen a szerződés ezáltal semmissé nyilvánítható. Kérem ezért az MTSZ elnökségét, hogy a kormányhatározat ellen működő, törvénytelenül megkötött dokumentumokat azonnali hatállyal érvénytelenítse, mivel ennek halogatása milliárdos károkat okozhat a tenisztársadalomnak és a költségvetésnek” – fejtette ki Márky Jenő.

Richter Attila múlt csütörtökön a szövetség rendkívüli elnökségi ülésén közölte, hogy lemond főtitkári tisztségéről. Bejelentette, hogy vállalja az erkölcsi felelősséget a februári Hungarian Ladies Open WTA-torna elmaradásáért, a versennyel kapcsolatban kialakult helyzetért. Richter Attila arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy soron kívül, elnökségi egyeztetés és jóváhagyás nélkül írta alá a közelmúltban a három évre vonatkozó lízingszerződést a Hungarian Ladies Open jogtulajdonosával, az IMG-vel.

A főtitkári tisztséget azóta Juhász Gábor, az MTSZ korábbi sportigazgatója tölti be.

Ami az előzményeket illeti, a magyar szövetség február elsején közölte, hogy nem tudja megrendezni a február 17–23-ra kiírt WTA-tornát. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia vezetője és a júniusi – 2014 óta Bukarestben zajló – salakpályás verseny jogtulajdonosa Richter Attilát nevezte meg a kialakult helyzet felelősének.

A kormány tavaly határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, ám az erre vonatkozó kérvényét a WTA éppen a februári magyarországi viadal miatt utasította el. Ez utóbbi visszamondása után Márky Jenő benyújtotta a hivatalos amerikai fórumokon az eredeti dokumentumokat a WTA elutasító határozatának törlése érdekében.

Legfrissebb hírek

Mindkét játékos sírt a madridi tenisztorna női egyesének döntője után – videó

Tenisz
16 órája

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
2026.05.01. 18:25

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
2026.05.01. 11:18

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39
Ezek is érdekelhetik