Videó: anyja szólt rá az apját eltaláló, dühöngő Cicipaszra

T. D.T. D.
2020.01.09. 10:19
Sokszor láttunk már dühöngő teniszezőt a különböző tornákon, azonban Sztefanosz Cicipasz esetét talán egyik korábbihoz sem hasonlíthatjuk. A görög csapat Ausztráliával játszott az ATP-kupán, a 21 éves játékos éppen Nick Kyrgiosszal játszott, amikor az egyik elveszített tie-break után hozzávágta az ütőjét a reklámtáblához, majd még egyet csapott. A másodikkal azonban ütőjével eltalálta a pálya mellett ülő édesapját – egyben edzőjét –, Aposztoloszt.

Cicipasz feszültségét és az apa kisebb sérülését látva a teniszező édesanyja, Julia is megérkezett a lelátóról, hogy rendre intse fiát.

„Véletlenül történt. Nem szándékosan tettem, utána azonnal el is felejtettem és továbbléptem – mondta a mérkőzés után Stefanosz Cicipasz az őt faggató riportereknek. – Megesik az ilyen, nem akartam. Sajnos elvesztettem a kontrollt. Lehet, hogy a következő három napot szobafogságban töltöm” – tette hozzá már nevetve a görög.

„Véletlenül történt. Nem szándékosan tettem, utána azonnal el is felejtettem és továbbléptem – mondta a mérkőzés után Stefanosz Cicipasz az őt faggató riportereknek. – Megesik az ilyen, nem akartam. Sajnos elvesztettem a kontrollt. Lehet, hogy a következő három napot szobafogságban töltöm” – tette hozzá már nevetve a görög.

Végül Ausztrália jutott tovább, Kyrgiosék már Nagy-Britanniát is legyőzték, ezzel az elődöntőbe jutottak.

Olly on Twitter

Here's Tsitsipas injuring his dad while smashing his racket @atptour @TennisTV https://t.co/flw165gTs8



 

Legfrissebb hírek

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
4 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
19 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16