Tenisz: Fucsovics három szettben búcsúztatta a 8. kiemeltet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 16:15
null
Fucsovics Márton tovább menetel Dohában (Fotó: Török Atiila)
Fucsovics Márton három szettben legyőzte a világranglista 47. helyén álló Frances Tiafoe-t a Dohában zajló, 1 465 260 dollár összdíjazású, kemény pályás tenisztorna főtáblájának első fordulójában.

 

A viadal holnapja szerint az első szettben 2:2 után a selejtezőből főtáblára jutott magyar teniszező (a világranglista 70. helyezettje) két brékkel 5:2-re meglépett, és a folytatásban egy adogatógémjét elbukta ugyan, de magabiztosan jutott játszmaelőnyhöz.

A második szettben Tiafoe (47.) 5:4-es vezetését követően a játszma első brékjével egyenlített.

A döntő játszmában, a rivális 2:1-es vezetésénél Fucsovics elbukott egy maratoni gémet adogatóként, de nem tört meg, hanem újabb lendületet kapott a játéka. Két brékkel 4:3-ra fordított, majd az előnyét megtartva kiszerválta a meccset, amely 2 óra 22 percig tartott.

„Már alig vártam, hogy ma a Center pályára léphessek Frances Tiafoe ellen, aki egyébként jó barátom és megmutathassam, ami bennem van. Nagyon szoros meccs volt, olyan helyzetekkel, amikből csak kemény küzdelemmel tudtam kijönni győztesen. Döntő szettben sem volt könnyű dolgom de végül sikerült fölé kerekednem, így az eredmény 6:4 4:6 6:4 lett. Következő meccsemet a török nemzetiségű Cem Ilkellel fogom játszani, amihez addig is gyűjtöm az energiát. Köszönet mindenkinek aki ma is szurkolt, nemsokára újra jelentkezem!” – írta Fucsovics a Facebookon.

Fucsovics Márton és társa, Fernando Verdasco a párosversenytől visszalépett: egyesben a magyar játékos kedden, a spanyol hétfőn jutott be a nyolcaddöntőbe. Így a páros első fordulójában helyettük más duó játszik az elsőként rangsorolt Mate Pavic, Bruno Soares horvát, brazil kettőssel.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (1 465 260 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Fucsovics–Tiafoe (amerikai, 8.) 6:4, 4:6, 6:4
Ilkel (török)–Berankis (litván) 6:2, 4:6, 6:2
Györe (szerbiai, 5.)–Sonego (olasz) 6:1, 3:6, 6:2
NYOLCADDÖNTŐ
Wawrinka (svájci, 1.)–Chardy (francia) 6:3, 6:4
Bedene (szlovén)–Bublik (kazah) 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
1 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
15 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
17 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
17 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
23 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik