Australian Open: Nem annyira fényes a helyzet – Bondár Anna

MTI MTIMTI MTI
2020.01.14. 12:56
null
Melbourne és a füstfelhő (Fotó: AFP)
A légszennyezettségről is beszélt az első ausztrál nemzetközi teniszbajnokságára készülő Bondár Anna. A világranglista 222. helyezettje kedden a közmédiának Melbourne-ből elmondta: ez a harmadik Grand Slam-selejtezője, az előző kettőn nem tudott meccset nyerni.

 

„Juniorként sem voltam itt, úgyhogy teljesen idegen terepre érkeztem, de nagyon tetszik a környezet. Ezek azok a versenyek, amikért dolgozik az ember, hogy ide eljusson, és hogy főtáblás legyen” – jelentette ki a 22 éves játékos, aki előzőleg egy 25 ezer dolláros tornán szerepelt, amelynek a selejtezőjéből indulva egyesben négy mérkőzést nyert, párosban pedig döntőt vívott.

„Eredetileg a verseny Canberrában lett volna, amely viszont akkor a világ legszennyezettebb városa volt, így áttették Bendigóba. Ami pedig Melbourne-t illeti, itt ma látszott először nagyobb füst, és később is kezdődtek a selejtezős meccsek. Napközben talán picit javult, de nem annyira fényes a helyzet, egy-két játékos rosszul is lett, de nem nagyon volt beleszólásuk, hogy akarnak-e játszani” – mesélte az Ausztrália-szerte pusztító bozóttüzek hatásairól.

Bondár, aki a Fed-kupa-válogatottban is bemutatkozott, szerdán kezdi meg szereplését az Australian Open selejtezőjében, első ellenfele a világranglista 127. helyén álló cseh Barbora Krejcíková lesz.

„Párosban elöl van a ranglistán, nagyjából van képem arról, hogyan játszik. Nehéz mérkőzésre számítok, a saját játékomat próbálom majd játszani” – tette hozzá.

Marija Sarapova és Laura Siegemond keddi melbourne-i mérkőzése itt még tart – később félbeszakadt (Fotó: AFP)
Marija Sarapova és Laura Siegemond keddi melbourne-i mérkőzése itt még tart – később félbeszakadt (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
2 órája

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
18 órája

Bondár Anna sorozatban harmadszor lesz ott a US Open második fordulójában

Tenisz
2026.09.01. 22:36

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12

Marozsán visszavághat Zhengnek, Fucsovics spanyol ellenféllel kezd a US Openen

Tenisz
2026.08.27. 20:45

Udvardy Panna nyolcaddöntős a monterreyi tenisztornán, Bondár Anna kiesett

Tenisz
2026.08.26. 06:45

Bondár Anna hat helyet javított a teniszezők női világranglistáján

Tenisz
2026.08.24. 10:59