Roland Garros: Roger Federer győzelemmel tért vissza

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 17:22
null
Roger Federer győzelemmel tért vissza a Roland Garrosra (Fotó: AFP)
Négy év után tért vissza a Roland Garrosra Roger Federer, méghozzá egy könnyed győzelemmel: a svájci klasszis három szettben (6:2, 6:4, 6:4) legyőzte az újonc Lorenzo Sonegót az első fordulóban.

 

Federer 2016-ban hátsérülése miatt hagyta ki a Roland Garrost, majd később azért nem játszott a salakos francia tornán, hogy Wimbledonra készülhessen. 2015 után azonban visszatért a 20-szoros Grand Slam-versenygyőztes, és mindezt sikerrel tette a Roland Garroson debütáló Lorenzo Sonego ellen.

„Hiányoztatok, köszönöm a remek fogadtatást. Kissé ideges voltam az elején” – mondta Federer győzelme után a felújított Philippe Chatrier-stadion közönségének.

Két férfi játékos is visszalépett a főtábla első körétől: az amerikai Sam Querrey és a kanadai Félix Auger-Aliassime. Előbbi helyett a svájci Henri Laaksonen, utóbbi helyett a spanyol Alejandro Davidovich Fokina került a főtáblára szerencsés vesztesként.

Fucsovics Márton mérkőzéséről ide kattintva olvashatnak.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (42 661 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

Cicipasz (görög, 6.)–Marterer (német) 6:2, 6:2, 7:6
Dellien (bolíviai)–Gunneswaran (indiai) 6:1, 6:3, 6:1
Dimitrov (bolgár)–Tipszarevics (szerb) 6:3, 6:0, 3:6, 6:7, 6:4
Cilic (horvát, 11.)–Fabbiano (olasz) 6:3, 7:5, 6:1
Mahut (francia)–Cecchinato (olasz, 16.) 2:6, 6:7, 6:4, 6:2, 6:4
Kohlschreiber (német)–Haase (holland) 6:4, 6:4, 6:7, 6:1
Mayer (argentin)–Vesely (cseh) 7:6, 6:3, 6:0
Schwartzman (argentin, 17.)–Fucsovics (magyar) 6:3, 3:6, 7:6, 2:6, 6:2
Berrettini (olasz, 29.)–Andújar (spanyol) 6:7, 6:4, 6:4, 6:2
Ruud (norvég)–Gulbis (lett) 6:2, 7:6, 6:0
Otte (német)–Dzsaziri (tunéziai) 6:3, 6:1, 4:6, 6:0
Federer (svájci, 3.)–Sonego (olasz) 6:2, 6:4, 6:4
Nisikori (japán, 7.)–Halys (francia) 6:2, 6:3, 6:4
Popyrin (ausztrál)–Humbert (francia) 3:6, 6:3, 7:6, 6:3
Györe (szerb, 31.)–Ramos (spanyol) 6:3, 6:2, 7:6
Goffin (belga, 27.)–Berankis (litván) 6:0, 6:2, 6:2

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Stephens (amerikai, 7.)–Doi (japán) 6:3, 7:6
Sorribes (spanyol)–Van Uytvanck (belga) 6:1, 5:7, 6:2
Brady (amerikai)–Jorovics (szerb)
Hercog (szlovén)–Szasznovics (fehérorosz, 32.)
Muguruza (spanyol, 19.)–Townsend (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2
Larsson (svéd)–Rybáriková (szlovák) 6:3, 6:4
Kozlova (ukrán)–Pera (amerikai) 6:2, 7:6
Szvitolina (ukrán, 9.)–V. Williams (amerikai) 6:3, 6:3
Bencic (svájci, 15.)–Ponchet (francia) 6:1, 6:4
Siegemund (német)–Zsuk (orosz) 6:3, 6:3
Potapova (orosz)–Kerber (német, 5.) 6:4, 6:2
Vondrousová (cseh)–Vang Ja-fan (kínai) 6:4, 6:3
Martic (horvát, 31.)–Dzsabur (tunéziai) 6:1, 6:2
Mladenovic (francia)–Ferro (francia) 6:3, 7:6
Kucová (szlovák)–Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:2
Ka. Plísková (cseh, 2.)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:3

Legfrissebb hírek

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
13 órája

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01

Nem okozott csalódást az álomdöntő – Alcaraz kétszettes hátrányból fordítva védte meg címét a Garroson!

Tenisz
2025.06.08. 21:00

Roland Garros: a Paolini, Errani páros duója nyerte a női párost

Tenisz
2025.06.08. 13:54

Gauff a Garros-döntő után: Nem csak a tenisz van az életben

Tenisz
2025.06.07. 20:28

Drámai csata után, a világelsőt legyőzve Coco Gauff lett a párizsi salak új királynője

Tenisz
2025.06.07. 18:11

Roland Garros: Djokovics az utolsó meccsét játszhatta Párizsban

Tenisz
2025.06.07. 09:14

Roland Garros: Djokovics sem tudott játszmát nyerni Sinner ellen, összejött a csúcsmeccs a döntőben

Tenisz
2025.06.06. 22:40
Ezek is érdekelhetik