Tenisz: Arn Grétának a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Monterreyben

2019.04.04. 20:28
Arn Gréta két szettben (6:0, 6:2) kikapott Kristina Mladenovictól a 250 ezer dollár (71.5 millió forint) összdíjazású monterreyi kemény pályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Arn Gréta szerencsés vesztesként került fel a főtáblára, az első fordulóban pedig a rangsorban 102. spanyol Lara Arruabarrenát győzte le.

A nyolcaddöntőben Babos Tímea párostársa, a francia Kristina Mladenovic várt Arnra, aki adogatóként kezdte az összecsapást, s egyből meg kellett izzadnia: Mladenovicnak hét bréklabdája volt; noha Arn nagyot küzdött, és hatot ezek közül kivédekezett, a hetediket már nem tudta, így egyből elveszítette a szervajátékát.

Kettő nullánál újra brékelt Mladenovic, négy nullánál harmadszor is – a francia 39 perc alatt 6:0-ra megnyerte az első szettet.

A második játszma sem indult jól, Arn ezúttal is rögtön elbukta adogatását. A 39 éves magyar mindent megtett, ám nem tudta felvenni a versenyt Mladenoviccsal. Arn Gréta nagyot küzdve két gémet hozott ugyan, de Mladenovic 6:2-vel behúzta a szettet, egyúttal a mérkőzést.

WTA-TORNA, MONTERREY (250 000, kemény pálya)
EGYES, 2. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Mladenovic (francia, 7.)–Arn (magyar) 6:0, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik